Fixvonalas szolgáltatásokat ellenőrző szervezetet állít fel az EU

Az Európai Parlament egy teljesen új, független ellenőrzőszervezet felállítására készül a fixvonalas hívások és az internet-hozzáférések terén beállt piaci állapotok felszabadítására.

Az új szervezet célja, hogy a párhuzamosan a mobilhívások és SMS-ek, valamint mobil adatforgalom szabályozása mellett a fixvonalas telefonkapcsolatok és az internet-hozzáférések árait is csökkentsék a konkurenciaharc fellendítésével. Az ígéretes kezdeményezést máris számos kritika érte. A felső beleszólás igényét senki nem vitatja, hiszen a roaminghívások esetében már fényesen bebizonyosodott, hogy ez egyértelműen a felhasználók érdekeit szolgálhatja, és az árak drámai mérséklődéséhez vezethet. A szakértők szerint az új szervezet felépítésével van gond, ebbe eleve belekódolják annak tehetetlenségét. Az Európai Parlament ugyanis az Európai Bizottság korábbi elképzelésével szemben a már piacon lévő nemzeti társaságok képviselőiből állítaná össze a tagságot. Ez pedig valóban ellenérdekeltséget generálhat, hiszen éppen ezek a szolgáltatók tartják kezükben a piacot, és csak lassan engednek áraikból, hiszen megtehetik. Jellemző probléma, hogy a bereklámozott kedvező árú új csomagok hosszú hűségszerződéssel elérhetők, vagy a régebbi, magasabb díjat fizető felhasználók nem választhatják azokat. Az Európai Bizottság jóval szigorúbb elképzelése azonban éppen az ilyen társaságok szarvát törné le a roaming díjak mintájára. A tervezet ennek megfelelően langyos támogatást kapott, és nem kizárt, hogy az Európai Bizottsággal történő egyeztetés után még változtatnak a terveken.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció