Közel félmillióval nőtt az internet-előfizetések száma

Az internet-előfizetések száma tavaly egy év alatt 472 ezerrel gyarapodott, és majdnem átlépte a 2,8 milliót - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn. Ezzel szemben a mobiltelefon-előfizetések száma egy év alatt 432 ezerrel csökkent, az állomány 2009. végén 11,8 millió volt. A KSH kimutatása szerint 100 lakosra 118 mobil-előfizetés jutott.

Tavaly a IV. negyedévben az internet-előfizetők száma 188,7 ezerrel emelkedett a III. negyedévhez képest, az mobiltelefon-előfizetők száma 9 ezerrel nőtt ugyanebben az időszakban a korábbi negyedévek csökkenése után.
 Tavaly a telefonbeszélgetések időtartamának háromnegyede mobiltelefonokról indított hívásokból származott, miközben a kábeles telefonálás egyre népszerűbb, a vezetékes vonalak száma tovább csökkent.
Az internet-előfizetések száma 57 százaléka a széles sávú technológiához (xDSL és kábeltévé) kötődik, ez a szolgáltatási terület 2008 vége óta 4 százalékkal bővült.

 A mobiltelefon-előfizetéseknél a havidíjas előfizetések száma emelkedett, de az év során ez nem tudta ellensúlyozni a feltöltő kártyás szegmens mintegy 802 ezres visszaesését.
 A mobilhálózatban a negyedik negyedév folyamán közel ugyanannyi hívást kezdeményeztek, mint az egy évvel korábbi időszakban, eközben 5 százalékkal emelkedett a mobiltelefonálással töltött összes percidő. A KSH kimutatása szerint egy mobil-előfizetésre átlagosan 362 percnyi beszélgetés jutott, 1 hívás átlagos hossza 2,2 perc volt. A teljes évi mennyiséget tekintve a hívások száma nem növekedett, az időtartam viszont majdnem 6 százalékkal emelkedett.

 Tavaly az év végén - előzetes adatok szerint - az egy évvel korábbinál 55 ezerrel kevesebb, 3,1 millió vezetékes fővonal volt üzemben, ennek 15 százaléka kábeltévés, 17 százaléka ISDN. A 100 lakosra jutó vezetékes fővonalak száma az időszak utolsó napján 31 volt.

 A vezetékes vonalakról indított hívások száma 9, időtartama 6 százalékkal csökkent 2008 utolsó negyedévéhez képest. A visszaesés hátterében a mobilforgalom emelkedése, valamint az egyre inkább terjedő ingyenes, ugyanakkor nem mérhető internetes telefonálási lehetőség áll.
 Az összes telefonbeszélgetésre fordított idő háromnegyedét mobilkészülékekről indított hívások tették ki. A vezetékes vonalról kezdeményezett internetcélú hívások számának és időtartamának részaránya is közel a felére csökkent a 2008-as évhez képest.

 Tavaly a IV. negyedévben az internetszolgáltatók száma 357 volt, 46-tal kevesebb, mint egy évvel korábban. A piac koncentrált, 18 cég tudhatja magáénak az előfizetések 90 százalékát.

 A KSH szerint az internetpiac fejlődése - az egyre korszerűbb technológiák térnyerése mellett - a szolgáltatók közötti élesedő versenynek is köszönhető. Miközben a vezetékes internet két legjelentősebb típusának terjedése lelassult, a vezeték nélküli szegmens egy év alatt a másfélszeresére bővült. A nagymértékű változáshoz erőteljesen hozzájárult az egyre inkább megfizethető mobilinternet, melynek növekedése 63 százalékos volt.
Az összes internet-előfizetés harmada a mobil kategóriába tartozott, részaránya egy év alatt 9 százalékponttal növekedett.
 A széles sávú interneten belül éves viszonylatban a kábelhálózatos előfizetések 9 százalékkal gyarapodtak, az xDSL-előfizetések száma kis mértékben csökkent. A széles sávú internet előfizetések száma egy év alatt 4 százalékkal nőtt.

 Az internet-szolgáltatásokból származó nettó árbevétel a IV. negyedévben meghaladta a 34,9 milliárd forintot, ami az előfizetői akciók - például ingyenes hónapok - és a díjak mérséklődése folytán folyó áron 5 százalékkal volt kevesebb az egy évvel korábbinál. A 2009. évi teljes nettó árbevétel szinte megegyezett a 2008-as időszakéval.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció