Nagy jelentőségű záródokumentum az RRC-06-on a digitális műsorszórásról

Június 16-án, pénteken este, záródokumentum aláírásával ér véget Genfben Az ITU Regionális Rádiokommunikációs Konferenciája (RRC-06), melynek döntései egész Európában forradalmasítják és évtizedekre meghatározzák a rádiózást és televíziózást, és melynek nyomán hazánkban néhány éven belül akár több tucat új országos televízió- és rádióadó létesülhet.
A konferencián Magyarországot a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) és a szaktárca munkatársai képviselték. Pataki Dániel, az NHH elnöke június 19-én sajtótájékoztatón ismerteti a hazánkat érintő konkrét döntéseket, eredményeket, illetve beszámol a konferenciát megelőző itthoni előkészítő munkáról és a hazai elektronikus médiapiac előtt kínálkozó lehetőségekről.

Az ITU a következőkről tájékoztatta szerkesztőségünket. A záródokumentumot 104 ország hivatalos képviselője írta alá, az RRC-06-on több mint ezer küldött vett részt Európából, a Független Államok Közösségéből (FÁK), Afrikából, a Közép-Kelet országaiból és az Iráni Köztársaságból. A záródokumentum, amely az Európában 1961 óta hatályos analóg műsorszórás tervei helyébe lép, a digitális műsorszórás terveit tartalmazza a felsorolt régiókban, olyan szabványokat takar, mint a T-DAB (a hangra) és a DVB-T (a tévére).

Yoshio Utsumi, az ITU főtitkára úgy jellemezte az információs társadalom kialakítása szempontjából nagy jelentőségű dokumentumot, hogy az nemcsak új lehetőségeket nyújt a digitális földi műsorszórás strukturált fejlesztéséhez, de a változó telekommunikációs környezet adaptálásához is elégséges rugalmasságot nyújt. A digitális földi műsorszórásra való átállás ez év június 17-én kezdődött és 2015 június 17-ig megy végbe, de néhány ország kért és kapott további öt év kiterjesztési időt a VHF-csatornákra. A digitális szolgálatok regionális egyezménye a 174-230 MHz (VHF) és a 470-862 MHz-es (UHF) frekvenciasávokra terjed ki. Megegyezés született arról is, hogy a 2007 őszén tartandó WRC-07 konferencián foglalkoznak majd a DVB-H és HDTV spektrum-szabályozási aspektusaival.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció