Románia is jelölteti magát az ITU Tanácsba

Románia is jelölteti magát az ITU, a Nemzetközi Távközlési Egyesület Tanácsába. A választásokra a törökországi Antalyában, november 6-a és 24-e között zajló ITU közgyűlésen kerül sor.  Romániát Nagy Zsolt, távközlési és informatikai miniszter képviseli.
Az ITU-nak 189 tagállama és 719 ágazati és társult tagja van (tudományos és ipari vállalatok, nyilvános és magán távközlési cégek, hírközlők, regionális és nemzetközi szervezetek). Legfelsőbb irányító fóruma a négyévente ülésező ITU közgyűlés, amely megválasztja az évente ülésező 46 tagú ITU Tanácsot. Ekkor fogadják el a közvetkező négy évre az ITU politikáját és a stratégiai terveket.

Románia nagy fontosságot tulajdonít a Nemzetközi Távközlési Egyesület munkájának, éppen ezért nagyobb mértékben kíván résztvenni az ITU tevékenységében. Ha sikerül az ITU Tanács tagjává válni, Románia támogatná a szervezet reformját, illetve a tagországok együttműködésének megerősítését szorgalmazná.

Románia 40 éve tagja a Nemzetközi Távközlési Egyesületnek, több ITU rendezvény házigazdája is volt. Bekerülve a vezetőtanácsba, felhasználhatja és átadhatja az elmúlt évtizedek tapasztalatait. Az egyesület többek között a fejlődő országok informatikai hálózatainak fejlesztését is szorgalmazza, ezt Románia teljes mértékben támogatja, hiszen itthon nagy hangsúlyt fektetnek a vidéki települések felzárkóztatására.

A Nemzetközi Távközlési Egyesületről részletes információk a www.itu.int honlapon találhatók.

Forrás: RMDSZ
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció