Távmunka - a legkedvezőbb megoldás

A PricewaterhouseCoopers a távmunka gyakorlati megvalósításának tudnivalóiról, alkalmazásának lehetőségeiről és gazdasági vonatkozásairól tartott nyílt szakmai napot november 23-án. A rendezvény résztvevőinek névsorát a nemrég megalakult Magyar Távmunka Szövetség közreműködésével alakították ki.
VisegrádiA PricewaterhouseCoopers (PWC) székházában, és égisze alatt szervezett szakmai napon elsősorban humánerőforrás-menedzserek, gazdasági és informatikai vezetők vettek részt azoktól a vállalatoktól, amelyeknek a tapasztalat szerint a leginkább érdekük lehet ennek a foglalkoztatási formának az alkalmazása.

Az Egyesült államokban minden negyedik, míg Nyugat-Európában minden hatodik munkavállaló távmunkában dolgozik. Magyarországon ez az arány óvatos becslések szerint is legfeljebb 1% - hívta fel a figyelmet bevezetőjében Forgács Tamás, a PWC távmunka-szakértője, majd összefoglalta, mi jellemzi a távmunkában végezhető folyamatokat, és a távmunka elterjedése milyen hatással van a gazdaságra és a gazdaság szereplőire.

A rendezvényen a T-Mobile, a NeGRAL és a HP képviselője mellett előadást és bemutatót tartott a szövetség alapítói közé tartozó amerikai Avaya Inc. hazai leányvállalata is. Ez utóbbi működés közben szemléltette, hogy ma már a távmunka alkalmazása nem technológiai kérdés. Gyakorlatilag mind IT biztonsági, mind infrastrukturális oldalról rendelkezésre áll minden, ami a távmunkához feltétlenül szükséges. Ma még visszatartó erő az a tévhit, miszerint a távmunka infrastrukturális hátterének biztonságos kialakítása bonyolult és költséges feladat lenne - mondta előadásában Kővári István konzulens, az Avaya munkatársa. A továbbiakban bebizonyította, hogy a félelmek alaptalanok, a vállalatok jelentős költségeket takaríthatnak meg, és az alkalmazottak távoli menedzselésére kidolgozott módszerekkel hatékonyan irányíthatóak és ellenőrizhetőek a beosztottak, míg munkakörülményeik amellett javulnak, hogy a cég jelentős költségeket takarít meg.

Általában is minden előadó azt támasztotta alá, hogy a távmunka - és a sok szempontból ide sorolható e-learning - a megfelelő előkészítés és mérlegelés után nem csak gazdaságosabb, de hatékonyabb és munkavállalói szempontból is kedvezőbb megoldás mindazon tevékenységek esetében, ahol ez megoldható.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció