Akár 6 ezer eurónyi támogatás is szerezhető a szellemitulajdon-védelemhez

2024-ben is elérhető az Európai Bizottság által életre hívott KKV-alap (SME Fund) pályázat: az uniós vállalkozások szabadalmak, védjegy- és formatervezésiminta-oltalmak, illetve közösségi növényfajta oltalmak megszerzésére nyerhetnek támogatást összesen akár 6 ezer euró értékben. Tavaly a magyar vállalkozások összesen közel 155 ezer eurónyi támogatást kaptak a pályázat keretében.

 

 

Az KKV-alap célja az oltalomszerzés megkönnyítése. A visszatérítési program az oltalomszerzéshez kapcsolódó díjak részfinanszírozására szolgál, amelyre bármely, az Európai Unió területén belül jegyzett kis- és középvállalkozás jelentkezhet. A KKV alap végrehajtását az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) végzi. Az idei évben a teljes költségvetés 20 millió euró, és a támogatások igénybevételéért 2024. december 6-ig lehet jelentkezni (vagy amíg az alap ki nem merül).

 

A KKV-alap 2024-ben a magyar vállalkozások számára védjegyek és formatervezési minták szabadalmak és közösségi növényfajta oltalmak megszerzéséhez vehető igénybe. A KKV-alap a vállalkozások szellemi vagyonának feltérképezésére is lehetőséget nyújt, viszont ezt Magyarországon jelenleg a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál ingyenesen igénybe lehet venni (IP Scan).

 

A védjegyek és formatervezésiminta-oltalmak esetében 1000 euró támogatást lehet szerezni. A költségtérítés mértéke az EU-n vagy Magyarországon belül érvényes oltalmakra 75 százalék, az EU-n kívül érvényes oltalmakra 50 százalék. A támogatás tartalmazza a bejelentést, az áruosztályt, vizsgálatot, a regisztrációt, a közzétételt és a közzététel halasztásának díját is.

 

A szabadalmak esetében 3500 eurós támogatást biztosít az alap. A költségtérítés mértéke egységesen nemzeti és EU-s szinten is 75 százalék – a 3500 euróból 1500 fordítható adminisztrációs díjakra, 2000 euró pedig a jogi költségekre. A közösségi növényfajta oltalmak esetében költségtérítés mértéke a bejelentési díj 50 százaléka lehet. Az összeg 1500 euró.

 

2023-ban összesen közel 36 ezer vállalkozás élt a KKV-alap pályázati lehetőségével – ebből 297 magyar cég kapott támogatást összesen közel 155 ezer euró értékben. A magyar kkv-k 294 esetben védjegy- és formatervezésiminta-oltalmak, 18 esetben szabadalmak, 3 esetben pedig közösségi növényfajta oltalmak megszerzésére igényeltek támogatást. Egy-egy magyarországi pályázónak átlagosan 717 eurót ítéltek meg.

 

Szintén az iparjogvédelmi oltalomszerzés támogatását szolgálja a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott Iparjog pályázat, mely a korábbi évek gyakorlatának megfelelően idén is elérhetővé válik. A támogatás mértéke e hazai finanszírozású pályázati lehetőség esetén 100 százalék, és nem csupán cégek, de magánszemélyek számára is lehetőséget nyújt szabadalmak, védjegy- és formatervezésiminta-oltalmak, illetve növényfajta oltalmak megszerzésének finanszírozására. Az igényelhető összeg 100 ezer forinttól akár 7,5 millió forintig is terjedhet, és a hazai mellett az európai és nemzetközi iparjogvédelmi bejelentések finanszírozására is felhasználható. Emellett további előnye, hogy a bejelentés költségei, a szabadalmi ügyvivői szolgáltatások költsége, illetve akár fordítási díjak is finanszírozhatók a pályázatból.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció