Talpraesett diákprogramozók és profi képzőművészek tisztelegtek Neumann János előtt Szekszárdon

Immár 19. alkalommal rendezte meg Kovács Győző versenyalapító szellemében a Neumann Társaság és a Szekszárdi I. Béla Gimnázium a Neumann János Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Versenyt. Idén a Neumann 120 jubileumra tekintettel ünnepélyesebb keretek között és egy Neumann János szellemiségét megidéző pályamunkák számára kiírt különdíj átadásával került sor a döntőre, amely egyben egy profi, felnőtt képzőművészek számára rendezett, computer art kiállítás, a Hommage à Neumann megnyitója is volt: utóbbi kiállításon több mint 30, országosan ismert alkotó művei tekinthetőek meg egészen 2023. április 23-ig.

A szekszárdi Neumann Tehetségkutató Programtermék Verseny döntőjén a számítógépes animáció, az alkalmazói programok, a játékprogramok, a számítógéppel támogatott tervezés és a megépített digitális automata vezérlése kategóriákban összesen 52 pályamunkát mutattak be a diákok két korcsoportban: általános iskolások és középiskolások köréből. Ezek mellett egy kamarakiállítás formájában számítógépes grafika területén is megvillanthatták tudásukat a versenyzők. 

 

 

Diákok versengtek a jövő startuppereiként

 

Nemcsak Magyarország területéről, de a határon túlról, Erdélyből és a Vajdaságból is érkeztek tanulók, magyar mellett szerb anyanyelvű gyerekek is. A verseny eredeti célkitűzése miatt alapvetően eltér a megszokott programozási versenyektől, a cél nem algoritmikus gondolkodási feladatok megoldása, hanem saját, egyéni kreativitást tükröző programtermékek, ötletek megvalósítása és bemutatása – gyakorlatilag a jövő startuppereiként.

 

A pályamunkák számos jövőbemutató témára reflektáltak, mint a megújuló energia kérdése, Mars-expedíció vagy például a rakodó robotok, a radar gyakorlati felhasználása vagy a 3D-nyomtatás. Számos diáknál szempont volt, hogy valós feladatot, kihívást segítsen megoldani, akár egy virtuális recepcióssal vagy egy versenygépíró programmal, optimális magyar billentyűkiosztással. Nem egy pályamű kulturális témákat dolgozott fel – és természetesen Neumann János pályája is megragadta a diákok képzeletét.

 

A Nemzeti Tehetség Program támogatásával zajlott versenyen több mint hatvan pályaművet díjazott az idén Erdősné dr. Németh Ágnes, a Neumann Társaság tehetséggondozásért felelős alelnöke által vezetett zsűri, ezek teljes listája az alábbi linken olvasható. A nyertes pályamunkák között megtalálható például logikai kapukból épített számítógép (Pölcz Zsigmond, Berzsenyi Dániel Gimnázium), játékprogram – Locked In Mind (Anisics Bendegúz, Veszprémi SZC Öveges József Technikum és Kollégium), illetve 3D-nyomtatással életre keltett modellek (Erdélyi Szonja és Huszár Mónika, Beszédes József Iskolaközpont).

 

 

 

Az Hommage à Neumann kiállításról

 

A Neumann Versenyen idén Neumann János életéről szóló emlékelőadásra és az Idézhető Neumann János című, új könyv bemutatására is sor került. Az ünnepi verseny döntője egybeesett az Hommage à Neumann című kiállítás megnyitójával is, utóbbi eseményen, a Babits Mihály Művelődési Központban harmincnál is több profi képzőművész munkáit mutatják be, melyeket a Magyar Elektrográfiai Társaság és a Neumann Társaság meghívásos pályázatára érkezett mintegy másfélszáz képzőművészeti alkotásból válogattak ki a kurátorok. A Neumann 120 meghívásos pályázatra készült műveket számos más városban is bemutatják az év folyamán.

 

A kiállítás megnyitóján Hajós Éva, a Szekszárdi I. Béla Gimnázium igazgatója, Szalay Imre, a Neumann Társaság igazgatója és Kovács Antal, az MVM Paksi Atomerőmű kommunikációs igazgatója, illetve HAász Ágnes, Munkácsy Mihály-díjas grafikusművész mondott köszöntőt, idézve Ruzsa Dániel képzőművész megnyitó gondolatait is.

 

A tárlaton absztrakt, humoros és valósághű alkotások is láthatóak Neumann János tiszteletére, a portrék felhasználásától a teljesen az adott művészre jellemző képzettársításokig: Kömlődi Ferenc képe például a Neumann által megalkotott sejtautomata előtt tiszteleg.

 

Az Hommage à Neumann tárlat megnyitóján adták át a Neumann Verseny N120-különdíját - az Idézhető Neumann János című, limitált kiadású album egy-egy példányával az alábbi diákok munkáit ismerte el a zsűri:

● Vajda Ádám, az ELTE Radnóti Miklós Gimnázium tanulója

● Erdélyi Szonja és Huszár Mónika, a magyarkanizsai Beszédes József Iskolaközpont tanulói 

● Anastasija Nanic, a szerbiai Djura Jaksic Általános Iskola diákja. A szerb anyanyelvű diáklány Neumann János életéről mutatott be egy igen érdekes prezentációt

 

„Fontosnak tartjuk, hogy a mostani középiskolás nemzedéket meg tudtuk szólítani Neumann János matematikus csodálatos, gazdag pályája szellemében – és a fiatalok is találkozhattak a mai képzőművészekkel és a mai művészeti tendenciákkal: ez egy IT-verseny kapcsán nem mindennapos dolog. Azt az új alkotásokra való nyitottságot szeretnénk ezzel jelképezni, amely Neumann János munkájában oly meghatározó: új utakra lépni, új kapcsolatokat keresni, nézőpontot váltani a jövő érdekében” – hangsúlyozta Szalay Imre, a Neumann Társaság ügyvezetője.

 

Az Hommage à Neumann kiállítás 2023. április 23-ig látogatható a szekszárdi Babits Mihály Kulturális Központban, hétfőtől szombatig mindennap 9:00 és 17:00 között.

 

Az idei Neumann 120 emlékév kapcsán a Neumann Társaság egy dedikált honlapot indított, amely a www.neumann120.hu címen érhető el. Ezen az oldalon minden fontos információ megtalálható a 2023-as emlékév kapcsán zajló eseményekről (versenyek, pályázatok, kiállítások, díjátadók, konferenciák és emlékfaültetés), a Kaleidoszkóp menüpont alatt pedig Neumann János életéből fennmaradt vizuális emlékeket lehet böngészni.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció