Mostant√≥l itthon is el√©rhetŇĎek az AWS k√©pz√©sei

Magyarországon elsŇĎként szerzett hivatalos Amazon Web Services Training Partner címet a Training360. Az oktatócégnél így mostantól elérhetŇĎek az Amazon Web Services felhŇĎ-alapú szolgáltatásaihoz kapcsolódó tréningjei, valamint a nemzetközi AWS vizsgák is megszerezhetŇĎek.

Az Amazon Web Services (AWS) a világ egyik legátfogóbb és széles körben elfogadott felhŇĎ alapú szolgáltatása. Az AWS folyamatosan terjeszti szolgáltatásait, hogy virtuálisan támogathasson bármilyen felhŇĎ alapú rendszert, és mára már több mint 200 különbözŇĎ dedikált szolgáltatás érhetŇĎ el a klasszikus tárhelytŇĎl kezdve az adatbázis-szervereken át egészen a felhŇĎ alapú mesterséges intelligencia megoldásokig. Az ezek használatához és menedzseléséhez szükséges technikai tudás szerencsére mostantól Magyarországon is elérhetŇĎ, illetve megszerezhetŇĎ. „Büszkék vagyunk arra, hogy komoly felkészülést követŇĎen Magyarországon elsŇĎként kiérdemeltük a hivatalos Amazon Web Services oktatóközponti címet. Ügyfeleink így ezentúl az AWS hivatalos tanfolyamait is elérhetik a Training360-on keresztül. Az AWS egy stratégiailag is fontos terület számunkra. Úgy látjuk, hogy a hazai piacon a felhŇĎ technológiák alkalmazása és lehetŇĎségeinek kiaknázása most indul be csak igazán, és ehhez az AWS a legátfogóbb és legszélesebb körben elfogadott felhŇĎ alapú szolgáltatást biztosítja az ügyfelek számára. A hatékony bevezetéséhez és implementálásához megfelelŇĎen képzett szakemberekre is szükség van, mely tudás megszerzéséhez a magas minŇĎségŇĪ, hivatalos AWS tanfolyamok nyújtanak garanciát”  - mondta Kovács Zoltán, a Training360 Kft. oktatási- és fejlesztési igazgatója. 

 

A képzési portfólió a hazai igényekre szabottan került összeállításra, elsŇĎsorban az architekt, üzemeltetés, fejlesztés és AI területekre fókuszálva. A tanfolyamok már elérhetŇĎk tantermi vagy online formában is. A képzések és megfelelŇĎ gyakorlati idŇĎ eltelte után a Training360-nál a nemzetközi hivatalos AWS vizsgák is megszerezhetŇĎk. Ez utóbbi egyébként az AWS-sel foglalkozó vagy azt használó vállalatok számára elérhetŇĎ AWS partneri címek megszerzéséhez is szükségesek. A partnerek számára egyébként további kedvezmények is járhatnak a hivatalos képzések díjából. 

 

 

Az AWS platformjait és szolgáltatásait ma már minden vállalat ki tudja használni, legyen szó kis- és középvállalatokról, startup cégekrŇĎl vagy nagyvállalatokról. A képzések üzemeltetŇĎknek, fejlesztŇĎknek, architekt-eknek, valamint DevOps mérnököknek szólnak, akiknek feladatuk AWS alapú infrastruktúrák, rendszerek és szolgáltatások fejlesztése, bevezetése, implementálása, karbantartása és támogatása.  

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció