Stratégiai együttműködés a Bosch és az Óbudai Egyetem között

A Bosch hosszú távú stratégiai együttműködési megállapodást kötött az Óbudai Egyetemmel.  Az együttműködés elsődleges célja az oktatás fejlesztése, valamint a szakember-utánpótlás támogatása annak érdekében, hogy az egyetemről kikerülő mérnökök aktuális iparági tudással rendelkezzenek. A megállapodás emellett a jövőt meghatározó technológiák területén közös kutatás-fejlesztési tevékenységre is kiterjed. 

„A tudásmegosztás és a folyamatos fejlődés a Bosch csoport legfontosabb alapértékei között szerepel. Hiszünk benne, hogy az egyetemi partnerségekkel egyszerre járulunk hozzá a technológia fejlődéséhez és az utánpótlásneveléshez, hiszen egyik sincs meg a másik nélkül” – mondta Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban. 

 

Szerteágazó egyetemi együttműködés az Óbudai Egyetemmel

A Bosch nagy hangsúlyt fektet a kutatás-fejlesztésre, elsősorban olyan jövőt formáló megoldásokra fókuszálva, mint az elektromobilitás, a mesterséges intelligencia vagy a kiberbiztonság. Ehhez kapcsolódva az őszi szemeszterben a Bosch kezdeményezésére, elindult egy új, választható tantárgy az Óbudai Egyetemen ’Szoftver validáció az autóiparban’ címmel és elkezdődött egy szoftverfejlesztési projekt is a Neumann János Informatikai Karral együttműködésben. A projekt a Bosch-ban már használt, úgynevezett fuzzing tesztrendszert támogatja és lehetővé teszi az állapotfüggő protokollok hatékonyabb tesztelését. A Bosch szakértői és mérnökei részt vesznek a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar tantervének fejlesztésében, javaslatokat tesznek, hogy az még inkább az aktuális iparági igényekhez igazodjon.

 

A Bosch multifunkcionális teret és tanulószobát alakított ki a Kandó Kálmán Kollégiumban, otthont adva szakmai előadásoknak és közösségi térként segítve a hallgatók közti együttműködést. A tanulószoba kisebb létszámú közösségi munkának adhat teret, továbbá workshop szobaként is használhatják a diákok. A tervek között szerepel egy olyan programsorozat megvalósítása, amely többek között a Bosch csoport különböző mérnöki szakterületeit mutatják be hallgatóknak a Budapesti Fejlesztési Központ kollégái.

 

Kutatás-fejlesztési ökoszisztéma kialakítása a cél

A magyarországi Bosch csoport fontos partnerként tekint a magyar egyetemekre a mérnökképzés és a kutatás-fejlesztés területén egyaránt. A Robert Bosch Kft. az elmúlt időszakban több budapesti egyetemmel alakított ki szoros, stratégiai szintű együttműködést. A Bosch még magasabb szintre kívánja emelni az ipari és az akadémiai szféra kooperációját, ennek érdekében egy átfogó kutatás-fejlesztési ökoszisztémát épít ki további egyetemek bevonásával országos szinten. Ennek a kezdeményezésnek tagja többek között az Óbudai Egyetem is.

 

A Bosch kutatás-fejlesztési ökoszisztémájában a hazai egyetemek elsőkézből tájékozódhatnak az ipari trendek felől, és az együttműködések révén az akadémiai szektor még hatékonyabban tudja támogatni a technológia fejlődését Magyarországon. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció