70 százalékkal bővítette szezonális raktárait a MediaMarkt a Black Friday-ra

Raktárai bővítésével és automatizálásával, az árukészlet hónapok óta tartó felhalmozásával, és további kiszállító partnerek szerződtetésével készül a MediaMarkt a kiskereskedelem legnagyobb próbatételére. Úgy számolnak, hogy a Black Friday-tól karácsonyig terjedő időszakban a szokásos forgalom mintegy háromszorosát kell kiszolgálniuk. A MediaMarkt felkészült a megnövekvő vásárlói érdeklődésre, ugyanakkor azt javasolják, hogy aki idén futár útján várja a karácsonyi ajándékot, az rendelje meg azt legkésőbb december 20-ig.

Olyan időszakokban, mint például a Black Friday vagy a karácsony, a kiskereskedelmi szektor forgalma a többszörösére emelkedik. A Black Friday-akciók évről évre sok százezer vásárlót mozgatnak meg, akik több tízmilliárdos nagyságrendben költenek; a MediaMarktnál az idei évben ugyanakkor úgy készültek, hogy akár egy háromszoros forgalmi csúccsal is késedelem nélkül meg tudjanak birkózni. Az árukészletek feltöltése nyár óta tart, a vállalat 70%-kal bővítette raktárkapacitását, hogy legyen hely a termékek felhalmozására. „Idén sokan tartanak áruhiánytól, mert a pandémia miatt akadozott az áruellátás, az alkatrészutánpótlás; mi csak meglévő készletre hirdetünk akciót, olyan ajánlatokat kínálunk, amit a vállalt szállítási határidővel ki is tudunk szolgálni" - mondta Szilágyi Gábor, a MediaMarkt ügyvezetője.

 

A szakember szerint ugyanis Black Friday kapcsán még mindig a kiszállítás bizonytalansága miatt aggódnak a legtöbben Magyarországon. A MediaMarkt elmúlt években elvégzett kutatásaiból kiderült, hogy évről évre egyre többen vannak azok, akik ebben az időszakban vásárolják meg a karácsonyi ajándékokat, nekik pedig rendkívül fontos, hogy a családtagnak, barátnak vagy kollégának szánt műszaki termék időben érkezzen a fa alá. 

 

 

Az elektronikai áruházlánc vezetője szerint ehhez két feltételnek kell egyszerre teljesülnie: gyors árumozgatás a raktárakban, valamint a kiszállítási kapacitás hozzáigazítása a megnövekedett igényekhez. Ebben az időszakban a forgalom akár háromszorosa is lehet egy átlagos időszakban tapasztaltnak. A kiszállítások fele-fele arányban Pest megyébe, illetve az ország más területeire irányulnak az év végi akciós időszakban. Azt, hogy honnan szállítják ki az árut, tehát a központi raktárból vagy az áruházakból, azt a szállítási megrendelések alapján döntik el.

 

Szilágyi beszámolt róla, hogy a tavaly elindult fejlesztéseknek köszönhetően mára feleannyi idő alatt tudják az online megvásárolt árucikkeket szállításra előkészíteni a raktárból. Ennek titka a fejlesztés, pl. az automatizálás, amivel jelentősen tudtak gyorsítani a folyamataikon. A szűk keresztmetszetet a kiszállítást végző partnerek, vállalkozások száma jelentheti, de aki időben lépett, Szilágyi szerint ezen a téren is jelentős kapacitásokat tudott bevonni az év végére. 

 

„Meghatároztunk sarokszámokat és a megrendelésszám alapján adott esetben már vásárláskor jelezni tudjuk, hogy az 1-5 vagy 1-7 napon belüli szállítási határidőt vállalunk” – állítja Szilágyi. – „Fontos, hogy kiszámítható a rendszerünk, ha valamit megígérünk, azt teljesítjük, hogy az árucikk időben megérkezzen a vásárlóhoz.” A szakember figyelmeztet ugyanakkor, hogy aki a fa alá választ műszaki cikket, annak érdemes december 20-ig megrendelni a kiszállítást, akinek nem sikerült, az sem baj, hisz áruházaik még december 24-én is nyitva lesznek. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció