Black Week: egy hét az akciók szerelmeseinek

A Black Friday évek óta sok magyar érdeklődését vonzza. Ez a neves vásárlási ünnep fogyasztók tömkelegének kínál kedvezményeket, amiket a vásárlók igyekszenek a legjobban kihasználni. Ennek a magas érdeklődésnek köszönhetően az üzletek kiterjesztve a Black Friday napot, már a hét elejétől elkezdik a kedvezményeket és a következő hétfőig, azaz a Cyber Monday-ig tartják az év végi akcióhullámot.

A Picodi.com analízis csapata elhatározta, hogy megvizsgálja a magyarok Black Friday-hez való hozzáállását, hogy hol van a legnagyobb érdeklődés az esemény iránt az országban és mennyit, valamint mire költenek a fogyasztók.

 

Venni, vagy nem venni?

 

 

 

A tavalyi évben a magyarok 66%-a vett részt a Black Friday napokon. Habár ez a szám elég magas, de mégsem jelenti, hogy minden résztvevő vásárolt a Black Friday pénteki napján. A vásárlók 48%-a döntött úgy, hogy a Black Friday hivatalos pénteki napján vásárol, majdnem ugyanennyi már hétfőtől megkezdte a vásárlást és 27% inkább a Black Friday utáni hétvégét részesítette előnyben.

 

A vásárlók háromnegyede (75%) teljesen, vagy általánosságban elégedett volt a Black Friday tapasztalataikkal. 23% volt inkább elégedetlen és csak 2% teljesen elégedetlen.

 

Azok között, akik nem vettek részt a tavalyi Black Friday akciókban a leggyakoribb ok az információ hiánya volt. 45% egyszerűen lemaradt róla és 36% nem is tudott a promóciókról. 10% vallotta, hogy nem voltak túl attraktívak az akciók és 9% tervezett venni valamit, de sajnos azok a termékek nem voltak leárazva.

 

Városok, ahol imádják az akciókat

 

 

 

Az online keresési lekérdezések alapján, megtaláltuk azokat a városokat, ahol a legnagyobbat nőtt az érdeklődés a Black Friday eladások iránt 2016–2019 között. Debrecen végzett az első helyen — ebben a városban 129%-kal nőtt az érdeklődés a 3 év alatt. Ezt követi szorosan a fővárosunk, Budapest 125%-kal és a dobogó harmadik helyén Kecskemét és Székesfehérvár áll 100%-os növekedéssel.

 

A legkisebb növekedést a Black Friday iránti akciók iránt Szegeden találtunk (50%), de hasonló eredmény lett Győrben, Miskolcon és Pécsett is (55%).

 

Mennyi, az annyi?

 

 

 

Statisztikailag a magyarok átlagosan 43.800 Ft-ot költenek a Black Friday alatt. Érdemes megjegyezni, hogy a férfiak sokkal többet költenek, mint a nők a Black Friday értékesítések idején, 69.000 Ft és 25.200 Ft. Ez persze nem feltétlen jelenti azt, hogy a férfiak többet vásárolnak, csak megeshet, hogy drágább tárgyakat vesznek.

 

A Black Friday kiadásokra vonatkozó kérdésekre válaszolók többsége azt állította, hogy idén ugyanannyit vagy még nagyobb összeget fog költeni, mint tavaly (35%) és (45%). Valamint csak 20% vallotta, hogy kevesebbet fog, mint a múlt évben.

 

Azok, akik többet terveznek költeni az idén, 59%-a avval indokolta, hogy több terméket szeretne vásárolni és 35%-uk pedig drágább, nagyobb volumenű háztartási terméket készül beszerezni. Akadt 9% is, akik prémium kategóriájú cikkekre fogják költeni a több pénzt.

 

Másfelől, azok közül, akik kevesebbet terveznek költeni, 31% kényszerül erre a közelmúltban elvesztett munkája miatt. 29% inkább félrerakja a pénzt szűkösebb időkre és 33% egyszerűen nem tervez semmilyen drága terméket beszerezni idén.

 

Veszik, mint a cukrot

 

 

 

A Black Friday értékesítéseket egyértelműen a divattermékek és elektronikai cikkek uralják. A leggyakrabban választott kategória a ruházat (39%) és nem sokkal lemaradva ezt követik az elektronikai termékek 36%-kal és dobogós lett a cipő kategória is, a maga 24%-ával.

 

Háztartási termékeket 22% készül vásárolni, majdnem ugyanennyien kozmetikumokat és parfümöket (21%). A babáknak és gyermekeknek szánt cikkek is népszerűek (10%) és könyvet is sokan terveznek beszerezni (10%). A legkisebb érdeklődést pedig az utazás és az ékszerek kapták 5-5%-kal.

 

A keresés módszertana

A statisztikai adatok a Picodi.com 2010 óta működő globál platformról, valamint a Google archivált adataiból származnak (a Keyword Planner eszközön keresztül). A jelentésben a 2020-ban végzett felmérést is felhasználták.

 

Forrás: Picodi.com

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció