A Magyar Telekom a legvonzóbb munkahely a telco szektorban

A PwC Magyarország évente átfogó kutatást végez annak érdekében, hogy feltárja a legfontosabb munkahelyválasztási tényezőket. A felmérés eredményeként – immár harmadik éve - ismét a Magyar Telekom nyerte el a Legvonzóbb Munkahely Díjat a telekommunikációs szektorban.

A korábbi évekhez hasonlóan a PwC Magyarország 2020-ban is megvizsgálta a munkahelyválasztási preferenciákat annak érdekében, hogy megismerje és a munkaadókkal is megismertesse a pályakezdő fiatalok, munkavállalók legfontosabb szempontjait. Az idei év újdonsága, hogy a felmérésben résztvevők körét bővítették, így nemcsak a fiatalok és pályakezdők, hanem a tapasztalt munkavállalók véleményét is kikérték. A hazai felmérésben részt vevő közel 35 ezer válaszadó 35 százaléka felsőoktatásban, 14 százalékuk középiskolában tanul, 50 százalékuk pedig főállásban dolgozik.*   

 

A felmérés során 15 fókuszterület körvonalazódott, az eredmények szerint a 16-28 éves korosztály három legfontosabb munkahelyválasztási szempontja az alapbér, a rugalmas munkarend és munkaidő és a kiszámítható időbeosztás.  A 28 év felettieknél ezeknek a tényezőknek még hangsúlyosabb a szerepe, valamint a tapasztaltabb munkavállalóknak fontosabb a közvetlen felettes vezetői stílusa, a valós teljesítményen alapuló előmenetel, a távmunka lehetősége, a munkahely biztonsága, a cafeteria, valamint a bónusz. Új elemként jelent meg a TOP 15 szempont között a munkahely biztonságának szerepe, egyértelműen látszik, hogy a munkavállalóknak fontos, hogy a vállalat felelősséget vállaljon az ott dolgozókért és gazdasági visszaesés esetén is törekedjen a megtartásukra.

 

A fenti visszajelzések mentén a Magyar Telekom a telekommunikációs szektor legvonzóbb munkahelye elismerést érdemelte ki, immár harmadik alkalommal. „Büszkék vagyunk arra, hogy idén is elnyertük az elismerést és a fiatal munkavállalók bizalmát. Mindez megerősít minket abban, hogy a munkavállalói élmény tudatos fejlesztése egyben komoly piaci előnyt is jelent, ennek egyik legfontosabb elemeként a munkáltatói márkaépítésünk kiemelt célja, hogy a legígéretesebb tehetségek és a legjobb szakemberek számára az első választás legyünk, a már nálunk dolgozó kollégáink számára pedig biztonságos és szerethető munkahelyet teremtsünk.” – mondta az elismerés kapcsán Friedl Zsuzsanna, a Magyar Telekom Chief People Officere.

 

A kiemelt szempontokkal összhangban a Magyar Telekom innovatív megoldásokkal támogatja a digitális és rugalmas munkavégzést. A Telekom munkatársainak 80%-a jelenleg is home office-ban dolgozik, de a vállalat hosszútávon a hibrid munkavégzésre rendezkedik be, azaz a jövőben a kollégák rugalmasan oszthatják be az otthon és az irodában töltött időt.  A vállalat a telco szektor legvonzóbb munkahelye díj mellett a napokban a Dreamjo.bs által meghirdetett, Szerethető Munkahelyek elismerést is elnyerte.

 

__________________

https://www.pwc.com/hu/hu/sajtoszoba/2020/pwc_legvonzobb_munkaltatoi_dij_2020.html

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció