A Magyar Telekom 2020. második negyedéves eredményei

A Magyar Telekom ma közzétette 2020. második negyedévre és első félévre vonatkozó, Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit.

 

Főbb eredmények:

Az összbevétel éves összehasonlításban 2,2%-kal 157,2 milliárd forintra csökkent 2020 második negyedévében, míg az év első hat hónapjában éves szinten 1,0%-kal 316,5 milliárd forintra. A távközlési szolgáltatási bevételek emelkedését mind Magyarországon, mind Észak-Macedóniában, valamint a dénár forinthoz képest jelentkező erősödéséből származó pozitív árfolyamhatást ellensúlyozta a magyarországi rendszerintegrációs és IT (RI/IT) bevételek visszaesése.

  • A mobil bevételek éves összehasonlításban 2020 második negyedévében 1,3%-kal 86,0 milliárd forintra nőttek a mobil adatbevételek mindkét országban jelentkező növekedésének köszönhetően, amit részben ellensúlyoztak az alacsonyabb kiskereskedelmi hangbevételek. 2020 első felében a mobil bevételek éves összehasonlításban 2,6%-kal, 174,1 milliárd forintra emelkedtek.
  • A vezetékes bevételek 2020 második negyedévében éves összehasonlításban enyhén, 0,8%-kal 53,1 milliárd forintos szintre, míg 2020 első hat hónapját tekintve 0,6%-kal, 105,9 milliárd forintos szintre nőttek, mivel a TV- és a szélessávú kiskereskedelmi szolgáltatási bevételek emelkedése ellensúlyozta a készülékértékesítés és hálózatos bevételek visszaesését, valamint a magasabb kedvezmények hatását.
  • A rendszerintegrációs (RI) és IT bevételek 2020 második negyedévében 22,0%-kal, 18,1 milliárd forintra csökkentek, illetve az év első hat hónapját tekintve 18,2%-kal estek vissza éves összehasonlításban. A magyarországi bevételek a magyar közszféra és vállalati szektor projektjeiből származó alacsonyabb bevételek miatt csökkentek, ami a COVID-19 világjárvány okozta változó ügyféligények hatása.

 

A közvetlen költségek éves összehasonlításban 1,6%-kal 67,1 milliárd forintra csökkentek 2020 második negyedévében, míg 2020 első hat hónapját tekintve 0,6%-os volt a csökkenés. Bár az egyéb közvetlen költségek és a távközlési adó tovább növekedtek 2020 második negyedévében, az RI/IT-költségek jelentősen alacsonyabban alakultak éves összehasonlításban, ami éves összevetésben költségcsökkenést eredményezett.

  • Az összekapcsolási díjak 2,5%-kal 5,4 milliárd forintra emelkedtek éves összehasonlításban 2020 második negyedévében, tükrözve a hálózaton kívüli mobil hangforgalom növekedését mindkét országban, ami a belföldi mobilszolgáltatók felé magasabb kifizetéseket eredményezett.
  • Az RI/IT szolgáltatással kapcsolatos költségek éves összevetésben 26,1%-kal 12,8 milliárd forintra csökkentek 2020 második negyedévében, a kapcsolódó projektek alacsonyabb magyarországi volumene miatt.
  • A követelések értékvesztése éves összehasonlításban 13,0%-kal 2,1 milliárd forintra csökkentek 2020 második negyedévében, mivel a magyarországi mobil követelések kedvező korosítása és a 2019 második negyedévi, észak-macedóniai eredményeket kedvezőtlenül befolyásoló egyszeri tételek hiánya ellensúlyozta a COVID-19 miatti kedvezőtlen hatásokat, valamint a faktoring tevékenységekből származó gyengébb eredményeket. 2020 első hat hónapjának tekintetében azonban, a követelések értékvesztése 5,8%-kal 4,8 milliárd forintra romlott, mivel a COVID-19 világjárvány hatását, az alacsonyabb faktoring bevételeket és egyes ügyfelek hűségidőszak elengedését csak részben enyhítette a magyarországi mobil követelések kedvező korosítása.
  • A távközlési adó éves összehasonlításban 6,8%-kal 6,8 milliárd forintra nőtt 2020 második negyedévében, tükrözve a Magyarországon bevezetett kijárási korlátozások következtében megnövekedett, a lakossági és üzleti szegmensben egyaránt tapasztalt, mobil hangalapú forgalom emelkedést, valamint a magasabb lakossági vezetékes forgalmat. 
  • Az egyéb közvetlen költségek éves összehasonlításban 8,7%-kal, 39,9 milliárd forintra nőttek 2020 második negyedévében, elsősorban a Magyarországon jelentkezett költségnövekedés következtében. Ez a TV tartalom díj kifizetések és készülékbeszerzési költségek növekedéséből eredt (amit tovább erősített a forint euróval szembeni gyengülése), és amit csak részben tudtak ellensúlyozni az alacsonyabb roaming kifizetések.

 

A bruttó fedezet éves összehasonlításban 2020 második negyedévében 2,7%-kal, 90,1 milliárd forintra, illetve az év első felének tekintetében 1,3%-kal 182,4 milliárd forintra csökkent. Az eredményt főként az RI/IT és roaming bevételek alacsonyabb volumene, valamint a távközlési adó növekedése magyarázza.

 

A közvetett költségek éves összehasonlításban 4,7%-kal 34,0 milliárd forintra javultak 2020 második negyedévében, illetve az év első hat hónapját tekintve 2,0%-kal 79,8 milliárd forintra, a mindkét országban bevezetett, széles körű költségcsökkentési intézkedéseknek köszönhetően.

  • A személyi jellegű ráfordítások éves összehasonlításban 9,4%-kal 17,9 milliárd forintra csökkentek 2020 második negyedévében, amit a magyarországi és észak-macedón létszámcsökkentés, az alacsonyabb magyarországi szociális járulék kifizetések, ill. a gyakornoki foglalkoztatás formájának változása magyaráz.
  • Az egyéb működési költségek éves összehasonlításban 4,5%-kal 16,8 milliárd forintra javultak 2020 második negyedévében, mivel a leginkább a marketing és tanácsadói költségek tekintetében jelentkező megtakarítások ellensúlyozták a COVID-19 járvány során bevezetett biztonsági intézkedésekhez kapcsolódó magasabb költségeket. 
  • Az egyéb működési bevételek 2020 második negyedévében éves összehasonlításban 1,0 milliárd forinttal csökkentek az ingatlan értékesítésből származó bevételek elmaradása, valamint egy 2019 második negyedévében lezárult jogügylet következtében. 

 

Az EBITDA éves összehasonlításban 1,4%-kal 56,1 milliárd forintra csökkent 2020 második negyedévében, míg 2020 első hat hónapját tekintve 0,8%-kal 102,5 milliárdra, mivel a közvetett költségekben elért megtakarítások nem tudták teljes mértékben ellensúlyozni az alacsonyabb bruttó fedezetet. Az EBITDA AL éves összehasonlításban 2,5%-kal csökkent 2020 második negyedévében, az éves összevetésben jelentkező, IFRS16 szerint elszámolt magasabb értékcsökkenési és amortizációs költségek miatt.

 

Az értékcsökkenési és amortizációs költségek éves összehasonlításban 3,2 milliárd forinttal, 35,3 milliárd forintra emelkedtek 2020 második negyedévében, a mindkét országban magasabban alakuló költségszint eredményeként. Magyarországon a növekedést az újonnan beszerzett frekvenciaengedélyek, valamint a rézhálózati elemeknek a rézhálózat kivezetési programra történő felkészülés keretében végzett élettartam csökkentése magyarázza. Észak-Macedóniában az értékcsökkenési és amortizációs költségek növekedése leginkább a tartalomszolgáltatáshoz kapcsolódó jogok, valamint a szoftverek és licencek magasabb amortizációs költségeinek eredménye.

 

Az adózott eredmény 20,8%-kal 11,5 milliárd forintra csökkent 2020 második negyedévében, mivel az alacsonyabb EBITDA-t és az értékcsökkenési és amortizációs költségek növekedését csak részben tudták ellensúlyozni a javuló nettó pénzügyi eredmények. 2020 első félévében a nettó profit 42,3% százalékkal 10,7 milliárd forintra csökkent éves összevetésben, az alacsonyabb EBITDA, magasabb értékcsökkenési és amortizációs költségek és a forint 2020 első negyedévében jelentkező gyengülése miatt.

  • A nettó pénzügyi eredmény éves összehasonlításban 16,6%-kal 5,4 milliárd forintra javult 2020 második negyedévében, mivel az alacsonyabb kamatlábak és a 2020. második negyedévében előnyösebb árfolyammozgások (a forint enyhe erősödése az euróval szemben a2020 március vége és  június vége közötti időszak során, szemben a 2019 második negyedéve során tapasztalt gyengüléssel) pozitív hatása meghaladta a frekvencia licencek beszerzéséhez kapcsolódó magasabb adósságállomány okozta kamatköltség növelő hatást.
  • A nyereségadó 2020 második negyedévében változatlanul 3,9 milliárd forint maradt, az adózás előtti eredmény éves összevetésben látható csökkenése ellenére. Ezt egyrészt az észak-macedóniai Stonebridge által fizetett osztalékhoz kapcsolódó forrásadó növekedés, másrészt pedig a fejlesztési adókedvezmény állomány kifutása nyomán keletkező valamelyest magasabb társasági adó költség elszámolása okozta.

 

A nem irányító részesedésekre jutó eredmény éves összehasonlításban 15,6%-kal 0,9 milliárd forintra csökkent 2020 második negyedévében mivel a magasabb értékcsökkenési és amortizációs költségek ellensúlyozzák az EBITDA növekedését, ami az észak-macedón működés alacsonyabb nyereségéhez vezetett.

 

A szabad cash flow 50,8 milliárd forint pénzkiáramlásra romlott 2020 első félévében (2019 első félév: 7,1 milliárd forint pénzkiáramlás), melyet nagymértékben meghatározott az 5G aukció frekvenciasávjainak 54,2 milliárdos díja. 

 

Rékasi Tibor vezérigazgató így nyilatkozott: „Mint minden vállalat, a Magyar Telekom is jelentős kihívásokkal teli második negyedéven van túl, a járványhelyzet sok tekintetben befolyásolta működésünket. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a rendkívüli helyzetben tettekkel bizonyítottuk mindazokat az értékeket, melyeket képviselünk. Stabilan működő szolgáltatásainkkal, újra gondolt tranzakcióinkkal és egyedi ajánlatainkkal támogattuk ügyfeleinket a kapcsolattartásban, a digitális együttműködésben. Rendkívül jelentős eredménynek tartom, hogy a körülmények ellenére összességében stabil pénzügyi eredményeket értünk el a második negyedévben. Szélessávú lefedettségünk javítása érdekében optikai hálózatfejlesztési programunk felgyorsításáról döntöttünk,  így az első félévben 135.000 új végpontot adtunk át, emellett megkezdtük rádióhálózatunk modernizációját és fokozatosan növeljük 5G szolgáltatásunk lefedettségét. Bízunk benne, hogy fejlesztéseinknek köszönhetően ügyfeleink továbbra is elégedetten használják majd szolgáltatásainkat.”

 

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció