MKB Bank: közös gondolkodás fiatalokkal a jövő bankján

Az MKB Fintechlab által tavaly sikeresen életre hívott Design Summit idén sem marad el. Az innovációs és designközpont az eseményre igazi, fiatalokat megmozgató különlegességgel készül, ugyanis a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel karöltve ötletpályázatot indít. A pályázat keretében a szervezők olyan egyetemista, illetve fiatal pályakezdők jelentkezését várják, akik ötleteikkel segíthetnek a jövő bankjának megalkotásában, megtervezésében. 

Manapság nem kérdés a mesterséges intelligencia egyre intenzívebb térhódítása. Pénzügyeink esetében sincs ez másként. 

 

A banki ügyintézés is átalakulóban van, a napi ügyintézések digitalizálódnak, automatizálódnak, egyre kevesebb ügyfél választja a hagyományos, személyes ügyintézést. Az MKB Fintechlab szervezésében megvalósuló idei Design Summit fő témái a fent említett trend, valamint a járványhelyzet támasztotta körülmények. 

 

A rendezvény – amelynek keretében a nemzetközi pénzügyi és designszféra neves szakértői és gondolkodói gyűlnek össze – életében a korábbiakhoz képest újítás, hogy ebben az évben a szervezők közvetlenné és a szélesebb közönség számára is elérhetővé teszik a felhívást. 

 

 

„You do the dreaming, we do the banking”. Ez a jelmondata a november 19-20-án megrendezésre kerülő Design Summit úgynevezett „Idea Vault” kihívásának, melynek keretében nyílt jelentkezés útján vonjuk be a fiatalokat a bankolás jövőjén való együttgondolkodásba. Az MKB Bank a MOME-ban találta meg azt a partnert, akinek köszönhetően a releváns csatornákon keresztül el tudja érni azokat a fiatalokat, akiknek a kreativitás és az innováció a mindennapjaik része. A lehetőség azonban természetesen nem csupán a MOME diákjai számára nyitott, a szervezők bármilyen háttérrel rendelkező, gazdag képzelőerővel megáldott fiatalt, pályakezdőt is szívesen látnak a résztvevők közt.

 

A koncepció: a jelentkezők ötletük kidolgozásával, rövid összefoglalójával nyújthatják be pályázatukat.  A kiválasztási folyamat során arra érdemesnek bizonyult csapatok vagy egyéni pályázok banki vezetők, a MOME oktatói, a service design és UX terület szakértői által tartott intenzív mentorációs és felkészítő alkalmakon vehetnek részt.  Ezt követi a november 20-i döntő, amelynek keretében szakmai zsűri előtt mutathatják be ötleteiket. A benyújtandó pályázati anyagok, ötletek célja lehet az ügyfélélmény javítása, a folyamatok érintésmentessé tétele, illetve a szolgáltatás elérhetőségének vagy hozzáférhetőségének javítása is, de akár arra a kérdésre is választ adhatnak, vajon hogyan használjuk majd a banki szolgáltatásokat a jövőben, összekapcsoljuk-e őket akár közösségimédia-felületekkel vagy más alkalmazásokkal. A pályázatok benyújtási határideje: október 28.

 

Ács Zoltán, az MKB Fintechlab innovációs vezetője: „Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a jövő bankját a jövő generációjával közösen találjuk ki. A technológia rendkívüli ütemű fejlődése mindent átalakít és felforgat, de éppen a design az, ami képes emberivé, elfogadhatóvá, sőt, szerethetővé tenni az új megoldásokat. Hiszünk abban, hogy a designerek, banki és technológiai szakemberek együttműködéséből születnek a forradalmi szolgáltatások.”

 

Az ötletverseny nem titkolt szándéka, hogy az a generáció is részt vegyen a jövő folyamatainak megalkotásában, amely generáció annak legnagyobb arányú felhasználója lesz. Ők azok, akik most tanulnak bele bankügyeik tudatos kezelésébe, és akik már kritikus szemmel szemlélnek mindent maguk körül. A felkészítési folyamat során szerzett készségek és tapasztalatok mellett az első három helyezett 500.000, 300.000 és 200.000 forint készpénznyereményben részesül, illetve a MOME OPEN kurzusaira díjmentes, vagy jelentősen csökkentett díjú bejutási lehetőséget is nyerhetnek.

 

Az ötletverseny és az esemény kiemelt támogatója az MKB Bank.

 

A jelentkezés és a pályázat részletei itt érhetőek el: https://designsummit.fintechlab.hu/ideavault

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció