Újabb lehetőség az oktatás színvonalának emelésére

Az innováció a tehetségek ösztönzésével kezdődik – vallja a hazai kutatás-fejlesztésben élen járó HungaroControl. A társaság szinte minden területen elkötelezett a folyamatos technológiai fejlődés iránt, így a társadalmi felelősségvállalásában is. Előszeretettel áll olyan kezdeményezések mellé, amelyek révén a jövő mérnökeit támogathatja. Legutóbb például a Neumann János Számítástechnikai Szakgimnázium színvonalas munkájához járult hozzá több mint negyven informatikai eszközzel.

Arról korábban is írtunk, hogy a magyar légiforgalmi szolgálat Társadalmi Felelősségvállalási Programjának fontos eleme az eszközadományozás. Azokat a kifogástalan állapotú, működőképes eszközöket, amelyeknél a vállalat belső szabályzatai bizonyos időközönkénti cserét írnak elő, különböző szervezeteknek, gyermekekkel foglalkozó létesítményeknek (iskoláknak, óvodáknak) adják át. Ezek főként számítógépek, hálózati készülékek, illetve monitorok, amiket biztonsági okokból kell lecserélni, a támogatott intézmények azonban még hosszú éveken át használhatják őket.

 

Az ilyen típusú segítségnyújtás a társaság számára még inkább felértékelődik, ha az adományok a jövő infokommunikációs szakembereinek, fejlesztőmérnökeinek tudásszerzéséhez járulnak hozzá. A HungaroControl ugyanis nemcsak a légiforgalmi irányítást támogató, innovatív megoldások kidolgozását tartja fontosnak, hanem az utánpótlás-nevelést is. Ennek érdekében számos egyetemmel ápol gyümölcsöző kapcsolatot, évről évre megszervezi kutatás-fejlesztési témájú diákversenyét, a Fenntarthatósági Témahét szakmai partnereként előadásokat szervez középiskolás tanulóknak, és iskoláknak segít oktatási programjuk minőségi megvalósításában.

 

A vállalat ezúttal a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Neumann János Számítástechnikai Szakgimnáziuma számára biztosított 44 értékes Cisco hálózati eszközt – hozzáférési pontokat és a vezeték nélküli vezérlőket –, amelyek a hálózati informatikai ismeretek még eredményesebb elsajátításában támogathatják az intézmény diákjait.

 

Menyhárt Erika, a Nemumann János Számítástechnikai Szakgimnázium intézményvezetője és Kiss Anita kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgató

 

Menyhárt Erika, a szakgimnázium igazgatója szerint ezek a hálózati készülékek nagyban segítik a tanulókat az iparban használatos technológiák gyakorlati alkalmazásának megismerésében. Ugyanakkor hozzájárulnak ahhoz, hogy a virtuális eszközök mellett a fizikai eszközökkel is találkozva adaptálható, használható tudással kerüljenek ki a munkaerőpiacra.

 

„Nagyon köszönjük, hogy a HungaroControl jóvoltából fejleszthetjük diákjaink kompetenciáit, találkozhatnak ezekkel az eszközökkel, és ki is próbálhatják azokat, ezáltal komoly előnyre tehetnek szert a későbbi munkakeresésnél.” – mondta az intézmény vezetője.

 

A hozzáférési pontok és wireless vezérlők beüzemelésében a Cisco System Magyarország Kft. segíti az iskolát. Az infokommunikációs vállalat a Hálózati Akadémia program kertében több mint 20 éve támogatja a magyar Informatikai oktatást, és ezzel párhuzamosan a szakképzést.

 

„A Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Neumann János Számítástechnikai Szakgimnáziuma az egyik legsikeresebb akadémiánk. Az iskolában kiemelkedő színvonalú szakmai műhelymunka folyik, amit bizonyít a számtalan innovatív kezdeményezés és a szakmai versenyeken történő eredményes részvétel is.” – ismertette Dalos Ottó, a Cisco System Magyarország Kft ügyvezető igazgatója. Hozzátette: a Neumann volt az egyik pilot iskola, ahol tavaly a Cisco Webex technológiát és a Cisco Webex Boardokat oktatási környezetben kipróbálták. A projekthez kapcsolódó programozói versenyt is egy háromfős Neumannos csapat nyerte.

 

„A HungaroControltól kapott eszközökkel az iskola újabb lehetőséget kap az oktatás színvonalának emelésére.” – összegezte az ügyvezető igazgató.

 

képek: blog.hungarocontrol.hu

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció