Még mindig alacsony a női informatikusok aránya Magyarországon

Jelentős munkaerőhiány van az informatikai szektorban, és már azelőtt ez volt a helyzet, hogy a járvány hatására még jobban felértékelődött a digitalizáció. Létfontosságú, hogy a nők a több biztatást kapjanak, hogy érdekes és vonzó karrierlehetőségként gondoljanak az informatikára, mivel jelenleg rendkívül alacsony a nők aránya ezeken a pályákon – hívta fel a figyelmet a Morgan Stanley budapesti irodája. A vállalat több programmal is próbál változtatni a helyzeten – éppen a héten végezte el újabb húsz középiskolás lány a Morgan Stanley munkatársai által tartott, Smartiz nevű oktatási és mentorprogramot, és vehette át oklevelét a műszaki pályán dolgozó nők nemzetközi napját követően.

Világszerte június 23-án, kedden ünnepelték a műszaki pályán dolgozó nők nemzetközi napját. Idén különös jelentősége volt a jeles alkalomnak, mivel a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások idején minden korábbinál jobban felértékelődtek a digitális szolgáltatások és ezzel együtt a technológiai területen dolgozók szakértelme is. 

 

„Szakmai becslések alapján már a válság előtt több tízezer informatikus hiányzott a magyar gazdaságból. Az egyik legnagyobb munkaerő-tartalékot ezen a területen a nők jelentik, mivel arányuk még mindig elenyésző. Büszkék vagyunk rá, hogy a Morgan Stanley budapesti technológiai és elemző központjában gyorsan növekszik azoknak a nőknek a száma, akik a globális pénzintézet működéséhez szükséges infrastruktúra- és alkalmazásfejlesztéssel foglalkoznak. Ez a fejlődés nem kis részben a „Women in IT” nevű belső csoport munkájának az eredménye, amely számos programmal dolgozik azon, hogy még több no csatlakozzon technológiai részlegünkhöz” – mondta el Mátyás-Kollár Gabriella, a Morgan Stanley budapesti technológiai divíziójának operációs igazgatója. 

 

„A járvány által előidézett digitalizációs hullám rámutatott, hogy egyre fontosabb, hogy jól működő és megbízható informatikai részleggel rendelkezzenek a vállalatok. Sajnos azonban az a tévhit él a köztudatban, hogy a technológiai ágazatok inkább férfias szakmák, és ezzel a társadalmi berögződéssel nehéz leszámolni” – mutat rá a szakember. 

 

Hozzáteszi: a munkaadók is sokat nyernének azzal, ha több nő választana mérnöki, technológiai pályát. „Számos kutatás és a saját tapasztalataink is bizonyítják, hogy a nemek arányában kiegyensúlyozott csapatok sikeresebben működnek. Jobb légkör, több ötlet, élénkebb kommunikáció jellemzi őket, ami a teljesítményben is megmutatkozik” – fogalmaz Mátyás-Kollár Gabriella.

 

A Morgan Stanley komolyan veszi az esélyegyenlőséget, és odafigyel rá, hogy azonos a nők és férfiak azonos lehetőségeket kapjanak az előrelépésre. Ennek részeként például sok munkakört alakítanak ki, amelyek jól illeszkednek a kismamák igényeihez, hogy minél zökkenőmentesen tudjanak visszatérni a munkahelyükre a gyermekvállalás után, majd idővel továbbléphessenek még nagyobb kihívást jelentő munkakörökbe. A pályafutásukat több év kihagyás után folytató szakemberek számára indított Return to Work – Vissza a munkába kezdeményezést pedig idén immár negyedik alkalommal indítottak el.

 

Újabb 20 fiatal lány kerülhet közelebb az informatikai pályához – a járvány alatt videóchaten

Fontos a vállalat számára az is, hogy már a pályaválasztás előtt a technológiai pályák felé orientálják az érdeklődő lányokat. Ezt a célt szolgálja a Morgan Stanley és a Nők a Tudományban Egyesület által immár másodszor meghirdetett Smartiz nevű program is, amelyben tavaly október óta 20 középiskolás lány vett részt. A Smartiz egy ingyenes fejlesztő, oktató program, amely 10. évfolyamos lányoknak szól, és elsősorban a matematika és digitális készségek, programozási alaptudás fejlesztését célozza. A heti rendszerességű, szakkör jellegű foglalkozássorozat a teljes tanéven átível. 

 

Az oktatáson felül a résztvevők egyéni és csoportos pályaorientációs mentorálást is kaptak a Morgan Stanley munkatársaitól, miközben megismerkedtek az informatika alapjaival, munkahely-látogatáson, csapatépítő és személyiségfejlesztő programokban is részt vettek.  A járvány alatt videócseten és más internetes alkalmazásokon keresztül zajlott az oktatási munka és a mentorálás is. A lányok emellett egy komplex záróprojekttel is készültek egy-egy általuk választott globális természettudományos vagy matematikai témában – egyéni karrierterveik bemutatása mellett. „A Smartiz célja, hogy középiskolás lányok megismerhessek a matematika gyakorlati alkalmazásait és az informatika alapjait is játékos, könnyed módon, bemutatva számukra ezeket a területeket mint lehetséges későbbi karrierirányokat is” – mondta el Mátyás-Kollár Gabriella, aki a programstruktúra kialakítását irányította.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció