Új elnökséggel erősíti a szakmai képviseletének erejét a Magyar Marketing Szövetség

Az idén éppen harmincéves, patinás Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) nem csak vallja, de gyakorolja is, hogy a marketingszakma szerepe az, hogy lendületben tartsa, motorizálja a gazdaságot, illetve támogassa annak gyors újraindulását: alkalmazkodva a körülményekhez a szövetség idei, tisztújító közgyűlését online platformon bonyolította le május 13-án. A tagok megszavazták, hogy júniustól kibővült, 16 tagú elnökség irányítja a megbízói oldal hangsúlyosabb képviseletére fókuszáló, közel 200 tagot számláló MMSZ stratégiájának megvalósítását.

A Magyar Marketing Szövetség ma is az egyik legaktívabb szakmai szervezet, hiszen közel 15 projektjén keresztül, csak a tavalyi esztendőben közel 2000 szakemberhez jutott el – mondja Hinora Ferenc elnök. Idén februárban hirdette meg az MMSZ azt az új stratégiai irányvonalat, amely szerint a közeljövőben ki kell mutatni az ágazat gazdasági lábnyomát, súlyát, illetve ágazatszerkezetét, és ezekre építve meg kell határozni a szakma identitását. A szövetség, a szakma meghatározó érdekképviselőjékent az eddigieknél még eredményesebb érdekérvényesítést kíván folytatni a gazdaságban és a kreatíviparon belül. Az MMSZ a szakma első számú eligazodási pontjaként működik, ennek keretében jelentős hangsúlyt kapnak a széleskörűen igénybevehető tanácsadási, minősítési, valamint edukációs programok a piaci szereplők és a tagok felé egyaránt. A szervezet a jövőben még kiemeltebb figyelmet kíván fordítani a megbízói, hirdetői oldal szakmai támogatásának, érdekeik fajsúlyos, hatékony képviseletének is. A szakma érdemi fejlesztése természetesen nem valósulhat meg a szolgáltatói oldal (ügynökségek, tanácsadók, specialisták, kutatók, stb.) prémium körének együttműködése nélkül, hiszen olyan, a szakmát aktívan formálni képes szervezet kialakítása és működtetése a célunk, amely elkötelezett a megbízói oldallal való közös értékteremtésben – teszi hozzá Hinora Ferenc.

 

A célok megvalósításához támogató tagság, és a projekteket irányítani képes, elkötelezett elnökség szükséges. Az MMSZ idén - alkalmazkodva a körülményekhez - online platformon keresztül bonyolította le éves közgyűlését, valamint online szavazás segítségével kerültek megválasztásra a szervezet új tisztségviselői is. A korábbinál bővebb létszámú vezetőtestületet választott a Magyar Marketing Szövetség, így júniustól már 16 tagot számláló Elnökség irányítja majd a szervezetet. A szervezet stratégiájához illeszkedő módon az elnökségbe 9 új, a megbízói/hirdetői oldalt képviselő tag került be: Balogh Barbara (Heineken Hungária), Bánhegyi Zsófia (Szerencsejáték Zrt.), Fülöp Gábor (Provident), Jákó Eszter (MVM), Kovács András Péter (Magyar Telekom), Mérő Ádám (The Coca-Cola Company), Szilva Mónika (Nestlé Hungária), van der Wildt Nikolett (Szentkirályi Magyarország) és Varga Anita (Rossmann). Tovább folytatja a munkáját az Elnökség soraiban Bonyhádi Gábor (PROGmasters), Dr. Papp-Váry Árpád (Budapesti Metropolitan Egyetem, Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai Kar), Sütő Ágnes (Magyar Bankszövetség), Dr. Piskóti István (Miskolci Egyetem, Turizmus és Marketing Intézet), Dr. Totth Gedeon (Budapesti Gazdasági Egyetem, Külkereskedelmi Kar) és Varga István (Manta Marketing / Az Év Honlapja). A szövetség irányító szervének munkáját továbbra is Hinora Ferenc (Positive Adamsky) vezeti, akinek az elnöki megbízatása jövőre jár majd le. A tagság egyöntető támogatásával az Elnökség munkáját Tonk Emil, a Szövetség egyik alapítója, első örökös tiszteletbeli elnökségi tagjaként támogatja a jövőben. A szavazás eredményeként az Etikai Bizottság tagjai Dr. Fazekas Ildikó (ÖRT), Hovanyecz Norbert (SuperShop) és Knapcsek Katalin (KNK PR & Media), a Felügyelő Bizottság tagjai pedig Göbölyösné Mátrahegyi Anna (Médiapiac), Dr. Neuberger Ákos (Dr. Hatházi Vera Ügyvédi Iroda) valamint Turgonyi Szabolcs (MKB) lettek.

 

Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke hiszi, hogy a kibővített elnökségben felhalmozott szaktudás és kapcsolati tőke még inkább képessé teszi a szövetséget arra, hogy a kreatív- és marketingszakma elismert képviselőjeként bővülő szakmai tartalmakkal, vonzó projektekkel, széleskörű érdeklődésre számot tartó eseményekkel, illetve edukációs programokkal támogatva lásson hozzá a gazdaság újraindításához, motorizálásához.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció