A Hiventures ismét felrázta a régiós startup ökoszisztémát

Több mint 600 résztvevővel zajlott le a közép-kelet-európai régió legnagyobb startup networking eseménye, a Regional Startup and Innovation Day. Az MFB CSoporthoz tartozó Hiventures harmadik alkalommal hívta életre a rendezvényt, ahol startupok, elismert hazai és nemzetközi befektetők, valamint fontos ökoszisztéma szereplők koccintottak az év kiemelkedő startup alakjaira. A díjátadó mellett sor került a formabontó Get in the Ring! startup verseny régiós döntőjére és újdonságként befektetői speed datingen is részt vehettek a vendégek. 

Az elmúlt évek sikerei után a Hiventures idén ősszel is megrendezte a Regional Startup and Innovation Day-t, amely nem csak Magyarország, de a régió egyik legnívósabb startup networking eseménye is egyben. November 7-én, a Szépművészeti Múzeumban több mint 600 résztevő gyűlt össze, hogy megünnepelje a hazai startup ökoszisztéma virágzását. 

 

 

„Három éve, a Hiventures indulásával egy időben még csak egy álom volt, hogy létrehozzunk egy olyan rendhagyó startup rendezvényt, ahol közösen ünnepeljük a hazai innovációt, a magyar sikereket és ezzel hozzájáruljunk ahhoz, hogy Budapest felkerüljön a nemzetközi startup térképre. Büszkeséggel tölt el, hogy ez a célkitűzés többé már nem csak egy vízió, amit bizonyít az is, hogy 2018-ban Magyarországon történt a legtöbb korai fázisú befektetés” – mondta el Katona Bence, a Hiventures vezérigazgatója a nyitó beszédében. 

 

Az estét Marvin Liao, a 500 Startups partnere folytatta inspiráló előadásával, aki jelenleg a cég San Francisco-i akcelerátor programját vezeti. Marvin korábban a Yahoo-nál töltött be vezetői pozíciót marketing, reklámstratégia, üzletfejlesztés és kereskedelmi területeken. 

 

 

A beszédeket követően kezdetét vette az esemény egyik fő pontja, a Startup and Innovation Award of Hungary díjátadó, ahol négy kategóriában kaptak elismerést 2019 legkiemelkedőbb startupjai és startupperei. A legígéretesebb és legdinamikusabban fejlődő vállalkozások kiválasztásában egy közel 30 fős, tőkebefektetőkből, mentorokból és akcelerátorokból álló szakmai zsűri hozta meg a végső döntést. Az előbbi esetében a két évnél rövidebb ideje működő, az ötlet kidolgozásán vagy már a projekt fejlesztésén munkálkodó projekteket keresték, míg az utóbbi esetében már legalább 30.000 euro árbevételt és kiemelkedő 2019-es teljesítményt kellett felmutatnia a startupnak, valamint fontos kritérium volt, hogy legalább két éve a piacon legyen. Az év legígéretesebb induló vállalkozása a Neunos Zrt. lett, akik az alapítók szabadalmán alapuló orvosi eljárást fejlesztenek az epilepsziás rohamok megelőzésére. 2019. legdinamikusabb fejlődő startupja pedig a Let Me Inn, akik rövid és hosszútávú lakáskiadással és menedzsmenttel foglalkoznak, jelenleg Budapesten és Prágában. 

 

Az év alapítója díjat is kiosztották az este, amely a Hiventures saját díja és olyan startupperhez került, aki a szakmai tudásával, üzleti érzékével és hozzállásával kiemelkedik a többiek közül, és az általa vezetett startup kiváló teljesítményt nyújtott. Az elismerést idén Dr. Varga Endre, a DicomLAB alapítója nyerte el. Endréék olyan navigációs technológiát fejlesztenek, amely kiszámíthatóbbá, biztonságosabbá és gyorsabbá teszi a fogászati implantológiát. Az eszköz sikerességét bizonyítja, hogy Európában minden órában történik egy olyan műtét, ahol az ő eszközüket használják. 

 

A különdíjat idén az év női startuppere kategóriában hirdették meg, amelyről a wmn.hu női portál olvasói dönthettek. A legtöbb szavazatot Balogh-Mázi Mária, azaz Maja kapta, aki csapatával egy újgenerációs munkahely-közvetítőt fejleszt. A díjat a wmn.hu jóvoltából D. Tóth Kriszta és Dr. Budai J. Gergő a Vodafone vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettes adták át. 

 

 

A rendezvény második felének meghatározó eleme a Get in the Ring! startup verseny régiós döntője volt, amelyet idén a világ egyik vezető gyógyszer-biotechnológiai vállalata, a Pfizer támogatott, továbbá a döntő szakmai partnerei a Startup Campus globális startup inkubációs program és a közép-kelet-európai régió legnagyobb startup adatbázisát fenntartó Rocketsheperd. A megmérkőző startuppereknek a vállalat kihívására kellett innovatív megoldásokkal előállniuk és meggyőzniük a szakmai zsűrit ötletükről. A világ egyik legjelentősebb gyógyszerfejlesztője egyrészről az új gyógyszerek felfedezésének, másrészről a klinikai tesztek folyamatának és rendszerének forradalmasításában várt innovatív megoldásokat a csapatoktól. Az előbbi kategóriát Real Research csapat nyerte, míg az utóbbi esetében az Oncompass Medicine győzte meg leginkább a zsűrit. 

 

A Regional Startup and Innovation Day jó lehetőséget kínált a startupok és befektetők közötti kapcsolatépítésre is, amelyet idén először a résztvevők szervezetten, befektetői speed dating keretein belül is megtehettek. A körönként 15 perces 1-on-1 beszélgetésekben olyan nemzetközileg elismert cégek képviselői vettek részt a hazai befektetők mellett, mint a 500 Startups, Speed Invest, Pioneers, Credo Ventures vagy az OTB Ventures. A startupoknak ezáltal jó alkalmuk nyílik a szakmai eszmecserére a világ legismertebb befektetőivel és akár megállapodásokkal is zárhatják az estét. 

 

A programok alatt a vendégek a Hiventures portfólió cégeinek interaktív kiállítását is megtekintették, ahol megismerhették, azokat az innovatív megoldásokat, amelyek hozzásegítették őket a tőkefinanszírozáshoz. Az eseményhez egyre több hazai és külföldi cég csatlakozik szakmai támogatóként, akiknek szintén fontos a hazai startup ökoszisztéma fejlesztése. Idén a résztvevők között szerepelt a BÉT, Microsoft, Amazon, Vodafone, Red Bull, PwC, EGIS, KPMG valamint az Ingram Micro is.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció