A legjobbak között a SUSE PaaS-megoldása

A SUSE bejelentette, hogy a Cloud Foundry Foundation tanúsított disztribúcióvá nyilvánította a SUSE Cloud Application Platformot. A SUSE PaaS-megoldása egyszerre biztosítja a szervezetek számára a világ vezető alkalmazásszolgáltatási platformjának számító CloudFoundry, valamint a legszélesebb körben használt konténerfelügyeleti keretrendszer, a Kubernetes szolgáltatásait. 

Ennek köszönhetően egyedülálló módon segíti az alkalmazások fejlesztésével és üzemeltetésével foglalkozó csapatokat abban, hogy kihasználják mindkét technológia előnyeit, és ezáltal felgyorsítsák az alkalmazások szállítását, illetve gyorsabban reagáljanak az új üzleti igényekre. A SUSE Linux Enterprise rendszeren alapuló, a SUSE közvetlen támogatását élvező eszköz az egyetlen olyan disztribúció, amely száz százalékban nyílt forráskódú szoftverekkel elérhető. 

 

„A konténeralapú alkalmazások szállítása során egyre szélesebb körben használják mind a Cloud Foundry, mind a Kubernetes technológiákat. Sok vállalat úgy érzi azonban, hogy választania kell a két platform között, pedig valójában ezek nagyszerűen kiegészítik egymást. Ezért döntöttünk úgy, hogy saját termékünkkel megkönnyítjük a két megoldás együttes használatát. A Cloud Foundry tanúsítványa fontos visszaigazolás törekvésünkkel kapcsolatban” – mutatott rá az előnyökre Thomas Di Giacomo, a SUSE technológiai vezetője.

 

A SUSE Cloud Application Platform a mind a szoftverfejlesztők, mind az üzemeltetési szakemberek számára megkönnyíti a hagyományos és új felhőalkalmazások életciklusának kezelését. A nagy teljesítményű Cloud Foundry platform és a rugalmas Kubernetes keretrendszer együttes használatával a szervezetek számos különféle architektúrát és alkalmazásszolgáltatási folyamatot támogathatnak.

 

 

Mivel más Cloud Foundry megoldásokkal ellentétben a SUSE terméke Kubernetes-technológiával támogatott konténeres disztribúcióként teszi elérhetővé a platformot, ezen keresztül megkönnyíti a telepítést és a felügyeletet, csökkenti a memóriaigényt, továbbá egyszerűbb hozzáférést biztosít a meglévő Kubernetes-felhasználók számára a megoldáshoz. Az új tanúsítvány kiegészíti a SUSE Cloud Application Platform már meglévő Kubernetes-tanúsítványait. Nem köti az ügyfeleket Cloud Foundry-szállítóhoz, és gondoskodik róla, hogy a platform folyamatosan lépést tartson a Cloud Foundry fejlesztéseivel. 

 

A SUSE továbbfejlesztett funkciókat is bevezet a SUSE Cloud Application Platformhoz. A megoldás mostantól a nyilvános felhőben futó Kubernetes-infrastruktúrákat is támogatja, így az ügyfelek rövidebb időn belül vehetik használatba az erőforrásokat a nyilvános felhőben. 

 

A platform legújabb fejlesztései között szerepel továbbá a Microsoft Azure Container Service (AKS) támogatása is. Azok a vállalatok, amelyek az Azure Container Service által nyújtott Kubernetes-szolgáltatásokat használják, gyorsabban helyezhetik üzembe a SUSE Cloud Application Platformot a nyilvános felhőben. Az eszköz hamarosan más nyilvánosfelhő-szolgáltatókat is támogatni fog. 

 

Az új mentési/visszaállítási képességekkel pedig az ügyfelek egyszerűsíthetik a SUSE Cloud Foundry környezet és a rajta futó alkalmazások visszaállítását, migrálhatnak az egyik Cloud Foundry megoldásról a másikra, továbbá válthatnak a nyilvános és privátfelhő-környezetek vagy a különböző Cloud Foundry disztribúciók között. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció