Október 31-ig lehet jelentkezni az ’Az Év Honlapja’ pályázatra

Már csak 1 hét áll a nevezők rendelkezésére, hogy jelentkezzenek az online szakma egyik legrangosabb díjára „Az Év Honlapja” pályázatra. Egy rövidített nevezési időszak után, a szervezők meghosszabbították a határidőt, hogy senki ne maradjon le a nevezésről, így október 31-ig lehet jelentkezni az ország legrangosabb online marketingkommunikációs pályázatára.

Az idén immáron 16. alkalommal útjára induló „Az Év Honlapja” pályázat szervezői a nagy érdeklődésre való tekintettel, 2 héttel meghosszabbították a nevezési határidőt, így a pályázóknak, még október 31-ig van idejük nevezni. Továbbra is a legjobb honlapokat keressük, melyek fő bírálati szempontjai közé tartozik a dizájn, a felhasználói elégedettség, a kategóriának megfelelő és naprakész tartalom, illetve a kreativitás és a reszponzivitás. Ezek megléte elengedhetetlenül fontos egy jó online felülethez. A neves szakemberekből álló szakmai zsűri a kiválasztott weboldalakkal szeretne példát mutatni, hogy miként lehet komolyan venni a digitális gazdaság kihívásait, kiszolgálva az vásárlók megváltozott igényeit.

 

A pályázatra a már megszokott módon, 25 kategóriában várják a kizárólag magyar nyelvű honlapokat. Idén is lehetőséget kapnak a fiatalok, hiszen az Ifjúsági kategóriában a 14-18 év közötti tehetségek díjmentesen jelölhetik weboldalukat. Ezen kívül minden nevező esélyes továbbra is a Közönségdíjra, melyhez a legtöbb Facebook szavazat gyűjtésével bizonyíthatják a pályázók rátermettségüket.

 

A szervezők tehát október 31-e éjfélig várják a nevezéseket, ezért aki még nem pályázott, az mihamarabb tegye meg, hogy le ne maradjon az év legrangosabb online marketingkommunikációs versenyéről! Az eredményhirdetésre november 15-én kerül sor a Magyar Marketing Konferencia első estéjén, Budapesten, ahol megismerhetjük 2017 legjobb honlapjait és kreatív megoldásait.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció