Folytatódhat a nevezés - Hosszabbít ’Az Év Honlapja’ pályázat!

Bár idén rövidített nevezési időszakkal zajlik a pályázat, a szervezők nem szeretnék, ha bárki lemaradna… ezért mostantól meghosszabbított határidővel, október 31-ig lehet jelentkezni az online szakma egyik legrangosabb díjára, ’Az Év Honlapja’ pályázatra! A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által 16 éve életre hívott digitális megmérettetés díjátadójára novemberben kerül sor!

Van tehát még egy kis ideje annak, aki úgy érzi, szívesen megmérettetné online felületét a marketing szakma nagyjai előtt. A bírálati szempontok között fontos szerepet játszik a dizájn, a kreativitás, a felhasználói élmény és a reszponzivitás, valamint nagy figyelmet fordítanak a zsűrizés során a kategóriának megfelelő tartalomra is.

 

Varga István, a pályázat alapítója az alábbit mondta el az idei mezőnyről: „Jó látni, ahogy évről-évre megújul a magyar digitális világ, egyre professzionálisabb honlapokat neveznek a díjra. Ez azt mutatja, hogy folyamatosan erősödik a cégek digitalizációja. Szakmailag ismét erős év elé nézünk. Már nagyon várjuk a zsűrizést és természetesen a díjátadót is!”

 

A pályázatra idén is 25 kategóriában lehet nevezni, kizárólag magyar nyelvű honlapokkal a www.evhonlapja.hu weboldalon. Sőt, a weboldal ajánlás funkciónak köszönhetően október végéig még bárki ajánlhat nevezésre olyan honlapokat is, melyek szerinte érdemesek lennének a szakma díjára.

 

A pályázat során a Seoseeker mérőszámainak segítségével lehetőséget biztosítanak, hogy még a zsűrizés előtt minden pályázó elemezni tudja webes megjelenését, weboldalának tartalmi és formai elemeit is. Érdemes kihasználni a funkciót, hiszen akár ezen is múlhat a pályázat sikere!

 

A szervezők tehát október 31-én éjfélig várják a nevezéseket, az eredményhirdetésre pedig november 15-én egy állófogadás keretében kerül sor a Magyar Marketing Konferencia első estéjén, Budapesten. Azon az estén kiderül, mely cégek honlapjai nyerik el idén a 2017-es ’Az Év Honlapja’- díjakat.

 

Bővebb információ a www.azevhonlapja.hu oldalon, valamint az info@evhonlapja.hu e-mail címen.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció