Az iLex és az IBM Cloud magyarul beszélő, jogi területen bevethető chatbotot mutatott be

A Pécsi Tudományegyetem az iLex nemzetközi magyar startuppal karöltve speciális tanfolyamot indított, hogy megismertesse a joghallgatókat a jogászatban használható digitális technológiákkal. 

A projekt részeként bemutatták a cég Lexi névre hallgató, mesterséges intelligencia alapú oktatási eszközét. Lexi egy olyan chatbot, amely magyarul válaszol polgárjogi kérdésekre, a feladata pedig jelenleg az, hogy demonstrálja, minként lehet használni a kognitív technológiákat a jog területén. A tanfolyam előrehaladtával nemcsak a diákok, de Lexi tudása is bővül, hiszen a chatbot a használat során folyamatosan tanul, így egyre bonyolultabb kérdésekre tud válaszolni.

 

Az iLex a chatbotot az IBM Cloud segítségével építette, amely nemcsak tárhelyet, de fejlesztői környezetet is biztosított a kognitív rendszer számára. Lexit egyelőre az egyetemi előadókban használják, de az iLex tervei szerint hamarosan a cég oldalán is válaszolni fog a látogatók kérdéseire. Szakmai fejlődésén egy egész csapat dolgozik, közöttük az iLex jogi szakemberei valamint a Pécsi Tudományegyetem és a Budapesti Gazdasági Egyetem tanárai és diákjai. A cég arra számít, hogy Lexi egy éven belül 1,8 millió jogi kérdést tud majd megválaszolni chatüzenet vagy online beszélgetés formájában.

 

„Az IBM nemcsak infrastruktúrát adott nekünk, de kognitív szolgáltatásaihoz is elérést biztosított, így tudtuk felépíteni ezt a hihetetlenül okos és intuitívan „gondolkodó” chatbotot” – mondta Ritter Marianna, az iLex vezérigazgatója. „A gépi tanulás megváltoztat mindent, amit eddig az ügyfelekkel való kapcsolattartásról gondoltunk. Lexi csak az első lépés a hosszú úton, mi pedig már olyan rendszereken gondolkodunk, amelyek a mesterséges intelligenciát használva ennél is összetettebb jogi tanácsadásra képesek.”

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció