Az IAB elnököt választ Barnóth Zoltán lemondása miatt

Az aktív IAB fejlesztési feladatok megnövelték az IAB elnöki elfoglaltságokat, melynek következtében Barnóth Zoltán június végi határidővel távozik a szervezet éléről (megtartva a GroupM-ben betöltött feladatait és pozícióját).

Barnóth Zoltán 2016. januárjában lett az IAB elnöke, és egy aktív, autonóm, szolgáltatás-centrikus és működésében megújuló IAB-t ígért a szervezetnek. Akkor ezt a programot nagyon sok tagszervezet támogatásával fogadták el, melynek elemei már néhány hónap alatt látszódtak. 

 

A fejlesztés eredménye lett az útjára indított 10 munkacsoport (külön pályáztatva minden vezetőt), amelyek munkájában 60-nál is több tagcég és száznál is több aktív IAB tag vesz részt. Az aktív és jól működő Médiaszekció mellett a Hirdetői Klub újraélesztése is cél volt. Kidolgozásra került egy fenntartható digitális kommunikációt támogató program, az elnökséggel együtt megújította a szervezet működését és új ügyvezető is került az IAB-hoz. 

 

Konferencia előadásokon bemutatták az internetes reklámtortát, új kutatást vezettek be AdExpect néven, tagsági felmérést végzett a szervezet, a programmatic területen képzés és szakmai sorvezető készült. Kutatásokkal támogatta az IAB a programmatic és reklámblokkolás téma ismereteinek bővítését. A sztenderdizálás folyamatban a mobil terület került sorra, és új tagokat kapcsoltak be a munkába a tavaly őszi Projektpályázattal. Az IAB aktívan részt vesz a Digitális Jólét Program kialakításában.

 

- A sikerek nagyon sok időt és energiát igényeltek részemről és az egész csapattól. Az IAB ügyeinek napi irányítása olyan mértékben vette igénybe az időmet az utóbbi másfél évben, ami munkahelyemen és a magánéletemben is komolyabb nehézségeket generált – mondta el Barnóth. - Az IAB elnöki pozíciója viszont továbbra is nagy elánt igényel, ezért szomorú szívvel úgy döntöttem, hogy a ciklus felénél átadom a helyemet egy új elnöknek, aki változatlan lendülettel tudja folytatni a megkezdett utat. Köszönöm a felém kimutatott bizalmat, megtisztelő volt elnökként segíteni a szervezetet, az eredmények alapján nyugodt szívvel adom át a stafétát a következő elnöknek, akinek sok erőt és kitartást kívánok!

 

Az új elnök megválasztására rendkívüli közgyűlésen kerül sor – az Alapszabályban rögzített keretek között. A közgyűlés várható időpontja az IAB elnökség döntése értelmében 2017. június utolsó hetében lesz. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció