Mennyit ér 40 ezer kattintás egy sérült társulatnak?

Egy kattintás vagy suhintás most egyaránt segít a Baltazár Színház sérült színészekből álló társulatának.

A MagNet Segítő Bankkártya Programjában szereplő 200 civil szervezet egyike ugyanis a Baltazár is, melyet minden – PayPassal történő vagy hagyományos – bankkártyás vásárlással egész évben támogathatnak a közösségi bank ügyfelei annak nyereséghányadából. Épp olyan egyszerűen, mint ahogy most egy kattintással bárki gyűjthet nekik támogatást: a www.jovoltam.hu oldalon minden látogatással egyel nő a számláló, amely ha eléri a negyvenezret, a MagNet Bank 1 millió forintot utal a Színháznak.

 

„Ebben a színházban árad a szeretet” mondja Elek Dóra, a színházat működtető Alapítvány vezetője, aki nap mint nap azért dolgozik, hogy a sérült emberek a tehetségükből éljenek meg. A társulat működésével olyan kultúrát kíván megteremteni hazánkban, amely a társadalmi integráció lehetőségét nyújtja sérült embereknek. Célja, hogy tevékenysége nyomán a társadalmi megítélésük megváltozzon. A színház óriási szerepet játszik a fogyatékosok “másságának” elfogadtatásában, és egyben út az értelmi sérült emberek számára az össztársadalomba való integrálódáshoz.

 

A színészekkel készült közös film is megmutatja, hogy milyen örömöt tudunk szerezni akár egy olyan hétköznapi cselekedettel, mint egy egyszerű bankkártyás vásárlás, ha az segítséget jelent egy általunk kiválasztott civil szervezet számára. A MagNet Bank Segítő bankkártyája lehetőséget nyújt ügyfeleinek, hogy MasterCard bankkártyájuk segítségével fontos társadalmi ügyeket karoljanak fel a Bank pénzéből. A vásárlás után a MagNet automatikusan támogatja a kártyabirtokos által választott civil szervezetet. Így a jól megszokott rutinfeladatok – mint például egy hétvégi bevásárlás – újabb értelmet nyernek, hiszen a közösségi banki ügyfelek minden bankkártyás vásárlás alkalmával egyben jótékonykodnak is!

 

A kampány részeként, májusban JÓ GOMBOK árasztják el a város virtuális és fizikai tereit, melyeket megnyomva kiderül, hogy bizony jót cselekedett, aki ezeket működésbe hozta, hiszen egy kattintással feljebb tornázta az oldalon található számlálót. Amint az eléri a negyvenezret, a MagNet Bank a Segítő Bankkártya Programon felül is anyagi támogatást nyújt a Társulatnak.

 

A MagNet közösségfejlesztési igazgatója, Molnár Csaba elmondta: "Nem célunk eldönteni, hogy ki vagy mi jó. Van viszont egy fontos értékrendünk, amit szeretnénk következetesen képviselni, és ez a civil szféra segítése. Hiszem, hogy a legapróbb döntéseink, hétköznapi cselekedeteink, szokásaink határoznak meg leginkább minket. Közösségi bankként igyekszünk olyan döntési pontokat, különleges jogokat felkínálni ügyfeleink számára, melyek egyszerre segítik őket és a társadalmat a jobbá válásban."

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció