Új igazgató a Schneider Electric zalaegerszegi gyárának élén

A Schneider Electric, az energiamenedzsment és az automatizálás nemzetközi szakértője Krzysztof Żylińskit (48) nevezte ki zalaegerszegi kismegszakító gyárának igazgatói posztjára.

A 330 főt alkalmazó termelőegység vezetésével megbízott lengyel származású szakember az operatív termelés irányításán, valamint a hatékony értékesítés-támogatás biztosításán túl a gyár teljes átalakításáért felel, melyet egy kétéves fejlesztési terv keretében kíván megvalósítani. Elődje, Elisa Genua 2002 óta dolgozik a Schneider Electricnél, három év magyarországi tartózkodás után a vállalat spanyolországi központjában folytatja pályafutását. 

 

Krzysztof Żyliński karriere indulása óta hazája mellett Oroszországban, Kanadában, Franciaországban, és Magyarországon szerzett tapasztalatot. Az ágazatokat tekintve is meglehetősen nagy utat járt be: programozóként, banki elemzőként, beszerzőként, vállalatirányításirendszer-tanácsadóként, projektmenedzserként és IT igazgatóként egyaránt dolgozott, végül a logisztika és a gyártási terület mellett kötelezte el magát. Széles körű nemzetközi szakmai háttere és piacismerete mellett főként csapat- és eredmény-orientált vezetői attitűdje alapján kérték fel a gyár vezetésére. Emellett az is jelentős szerepet játszott kinevezésében, hogy már húsz éve a Schneider Electric Csoportnál dolgozik, ezáltal alapos ismerettel rendelkezik a vállalat megoldásairól és szervezeti folyamatairól. 

 

A Schneider Electricet Franciaországban az öt legnagyobb beruházó között tartják számon, 2015-ös árbevétele meghaladta a 27 milliárd eurót. Krzysztof Żyliński a társaság stabil hátterére alapozva azt kívánja elérni, hogy a zalaegerszegi üzem a termelékenységet és a hatékonyságot tekintve iránymutató legyen a vállalat többi gyára számára. Hosszú távú feladatának tekinti a kismegszakítókat és tartozékokat előállító termelőegység sikeres modernizálását, valamint nagy volumenű ipari projektek kivitelezését. Mindezt egy erős csapattal szeretné elérni, amelynek tagjai elkötelezetten hisznek abban, hogy az innováció által a következő húsz év stabil növekedését alapozhatják meg. 

 

„Úgy gondolom, hogy a közös vízió és a változásokhoz való alkalmazkodási képesség határozza meg a jövőnket. A jelenlegi munkakörömben az ipari projektek számos aspektusa egészen új számomra, így a pozíció kihívást és tanulási folyamatot egyaránt jelent számomra. Vezetőként a siker eléréséhez kulcsfontosságú, hogy az ember képes legyen számos működési területet megfelelően koordinálni. Egyedül gyorsabban tudjuk elvégezni a feladatokat, igazán nagy lépéseket azonban csak közösen tudunk megtenni, hiszen csapatmunkában messzebbre juthatunk el” – mondta Krzysztof Żyliński, a Schneider Electric zalaegerszegi gyárának igazgatója.

 

A szakember az elmúlt 7 évben Oroszország és a Független Államok Közössége (FÁK) logisztikai hálózatának átszervezéséért és menedzseléséért felelt. Legsikeresebb projektjének is ezt tartja, hiszen a 2008 és 2015 közötti időszakban a FÁK területén tevékenysége eredményeként megháromszorozódott a logisztikai részleg bevétele, aminek eléréséhez az ellátási lánc mellett az ügyfélkiszolgálás fejlesztése is elengedhetetlen volt. 

 

Krzysztof Żyliński műszaki és közgazdász mesterszakokon végzett Krakkóban, illetve Párizsban, négy nyelven beszél. A háromgyerekes családapa szabadidejében a síelés és a futás szerelmese – maratoni futóként is azt az elvet vallja, hogy nem csak rövid távon kell jó eredményeket elérni.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció