Az Autistic Art – Mosoly Otthon Alapítvány kapta az Adni jó! Sütiakcióból származó bevételt

4 686 600 forintos adományt ajánlott fel február 18-án a Telekom és a Fenntarthatósági Média Klub az Autistic Art - Mosoly Otthon Alapítvány számára.  Az adományt Somorjai Éva, a Telekom HR vezérigazgató-helyettese adta át Jaksity Györgynek, az Alapítvány alapítójának. Az Autistic Art – Mosoly Otthon Alapítvány lakóotthonokban élő autista fiatalokat támogat, akiknek önkifejezését, fejlesztését művészetterápiával segíti.

A fenti adományból közel 1,7 millió forintot az Adni jó! Sütiakció keretein belül a telekomos kollégák és a Fenntarthatósági Média Klub tagjai gyűjtötték még tavaly decemberben. A Telekom 15 telephelyén 222 kolléga sütött valamilyen finomságot, amit adomány fejében fogyasztottak el a 8000 fős cég dolgozói. Az akciót a Fenntarthatósági Média Klub tagjaival közösen rendezte meg a Telekom, számos ismert rádiós, tévés, és újságíró (Barabás Éva, az RTL Klub, Váczi Gergő, a TV2 , illetve Argyelán Kriszta, Kiss Orsi és Vágó Piros, a Class FM műsorvezetői), valamint a Pronto kávézó és az Eurest étteremlánc is részt vett az akció sikerében.

 

 

Az adomány összege további akciókkal is kiegészíthető volt. A megsütött sütemények #sütitadok és az #adnijo2015 hashtaggel ellátott fotóinak közösségi felületekre feltöltésével és megosztásával, fotónként 100 forinttal lehetett hozzájárulni a támogatáshoz. Továbbá, a Telekom idén megnyitotta az Örök karácsonyi emlékek padlását: www.orokemlekekpadlasa.hu, ahol kedves emlékeket, sztorikat lehetett felhelyezni a padlás polcaira, szintén akciónként 100 forinttal növelve az Autistic Art – Mosoly Otthon Alapítványnak átadandó adomány összegét.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció