Új androidos strapatelefon az EVOLVEO-tól

Új strapabíró okostelefont mutatott be az EVOLVEO Strongphone Q7 néven, amely nemcsak IP68, de MIL-STD-810G: 2008 tanúsítvánnyal és 4G/LTE támogatással is rendelkezik. Az új telefonnal a gyártó tovább erősíti pozícióját a strapabíró okostelefonok piacán, hiszen az új készülék egyaránt megfelel az okos- illetve a strapatelefonokkal kapcsolatos elvárásoknak is.

Ahogy azt az EVOLVEO telefonoktól megszokhattuk, a Strongphone Q7 is megkapta az IP68-as tanúsítványt, ami azt jelenti, hogy ellenáll a pornak, valamint 60 percig 1,2 méter mélységig vízálló. Ezen felül a telefon a MIL-STD 810G katonai szabványnak is eleget tesz így ellenáll a nedvességnek, rezgésnek, homoknak és a szélsőséges hőmérsékleteknek. 

Ahhoz, hogy a telefon szélsőséges keretek között is működőképes legyen, hozzájárul egyrészt a már jól ismert gumírozott keret, másrészt a SolidStone elnevezésű belső, szilárd védőkeret is, amely magnézium felhasználásával készült. Ez az egyedülálló keret adja a telefon erős mechanikai szilárdságát, ami az ütődések, rázkódás és leejtések következményei ellen nyújt védelmet. A High Definition IPS kijelzőt fokozottan karcálló Gorilla Glass 3 fedőréteg védi. Emellett a nagyobb ellenállóság érdekében gumi borítás nélküli, vízálló USB és fülhallgató csatlakozókkal is felszerelték a telefont.

 

A grafikai teljesítményről és a képminőségről az Andreno 304 grafikus processzor gondoskodik, míg a megfelelő teljesítményt és a gyorsaságot az 1,1 GHz-es Qualcomm processzor biztosítja. Az alkalmazások zökkenőmentes futtatását a 1GB memória teszi lehetővé, amelyhez 8GB-os belső tárhely tartozik. Az NFC képes okostelefon támogatja a nagysebességű 4G/LTE hálózatot, amelyen keresztül elérhető a gyors böngészés, nagy méretű fájlok akár 150 Mb/s sebességű letöltése valamint akár 50 Mb/s küldési sebesség is. A Dual SIM funkciónak köszönhetően két SIM kártyával is használhatjuk a telefont, akár úgy, hogy mindkét SIM aktív, de az egyiket ki is kapcsolhatjuk. A készüléket a SAMSUNG által kifejlesztett ISOCELL érzékelős, 8 Mpixeles kamerával szerelték fel. Az ISOCELL technológiának és az újonnan kifejlesztett RWB színes szűrőnek köszönhetően a képérzékelő minden eddiginél nagyobb fényérzékenységgel bír, így még kedvezőtlen körülmények között is magas színhűség érhető el vele.

Specifikáció:

  • vízálló, IP68 minősítés (40 percig ellenáll az 1.2 m magas vízoszlop nyomásának)
  • ellenálló, magnézium belső védőváz „SolidStone” a külső behatások elleni védelemért 
  • rázkódás és ütésálló
  • MIL-STD-810G: 2008 katonai minősítés
  • 4G/LTE nagysebességű hálózati kapcsolat
  • vízálló USB és fülhallgató csatlakozók (gumi takarás nélküli)
  • 8.0 Mpix kamera, Samsung ISOCELL szenzorral, autófókusszal és LED lámpával
  • cserélhető, oldalsó fémlapok
  • NFC
  • Android 5.1 Lollipop
  • Qualcomm 1.1 GHz-es négymagos processzor
  • 1 GB RAM
  • 8 GB belső memória további bővítési lehetőséggel saját microSDHC/SDXC kártyával
  • 4.7" HD Gorilla Glass 4 borítású érintőképernyő
  • 1 280 * 720 px kijelző felbontás automatikus hattérvilágítás állítással
  • IPS kijelző 16.7 millió szín- és széles látószög megjelenítéssel
  • Adreno 304-ös grafikus chip
  • 8.0 Mpixeles kamera autofókusszal és LED vakuval
  • 2.0 Mpixeles felbontás videófelvételek esetén
  • HD video felvétel
  • Duál SIM mód – két aktív SIM kártya egy telefonban (micro SIM + micro SIM) a megfelelő működéshez elég csak az egyik SIM kártyát behelyezni és aktiválni
  • GSM: 850/900/1800/1900 MHz (GPRS/EDGE) 
  • WCDMA: 850/900/1900/2100 MHz (3G)
  • HSDPA/HUSPA/HSPA+/LTE: 800/850/1800/2100/2600 MHz (4G, Cat 4)
  • GPS/Glonass
  • WiFi/FM rádió
  • Bluetooth 4.0 (BLE/Smart)
  • megosztás és hordozható WiFi HotSpot támogatás
  • microUSB csatlakozó a töltő, illetve számítógépes csatlakozáshoz
  • E-iránytű, fényérzékelő, távolságérzékelő, gyorsulásérzékelő
  • SOS gomb
  • nagykapacitású 3 000 mAh-s Li-Polymer akkumulátor
  • méretek 144 x 74 x 13 mm
  • súly 190 g (az akkumulátorral együtt)

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció