Robotok segítenek egy magyar kórházban

A Honvédkórház az egyetlen egészségügyi intézmény, ahol robotcsapat hordja az ételt, a mosott ruhát és a gyógyszereket. A nyolc robot fáradhatatlanul rója a köröket a 74 ezer négyzetméteres komplexumban.

Megérkezett a 7-es, hozza az ebédet. Nem sieti el a dolgot, komótosan gurul ki a liftből. „Kérem az utat szabadon hagyni!” – mondja. A robot leengedi a terhét, amely ebben az esetben a budapesti Honvédkórház belgyógyászati osztályának ebédje. A gép jön és megy, társaival közösen segíti az ápolók munkáját.

 



Már az épületet is úgy tervezték meg, hogy szabadon mozoghassanak

A legnagyobb a robotsűrűség a kórház alagsorában, oda mennek feltöltődni, ha fogytán van az energiájuk, a szállítmányok nagy részét is ott veszik fel, majd a kórház egyes pontjaira fuvarozzák. A 8 robottargonca naponta 300 konténert szállít, az épületet eleve úgy tervezték meg, hogy a robotok szabadon mozoghassanak.

– A robottargoncák a konténereket 25 milliméterrel emelik meg, majd a kívánt célállomásra szállítják. A konténer oldalán található egy zseb, benne egy transzponderrel, annak betáplált értékei mondják meg a rendszernek, hova kell szállítania, illetve milyen típusú anyagot – magyarázta el Nagy Gábor, az MH Egészségügyi Központ rendszerüzemeltetője az M1 Minden tudás című műsorában.

Ha valamilyen akadály kerül beprogramozott útjukba, addig nem mennek tovább, amíg szabad nem lesz az út, vagyis zöld jelzést nem kapnak. Folyamatosan letapogatják az útvonalat, és lézerszkenner segítségével navigálnak, amely kettős funkciót lát el: tapogatja az útvonalat, ha pedig akadályt észlel, egy védőzóna határán leállítja a robottargoncát – tette hozzá.

Sétatempóban közlekednek és napi 13 órát dolgoznak

A robotok használata teljesen biztonságos: normál emberi sétatempóban közlekednek. Munkaidejük napi 13 óra, náluk nincs éjszakai műszak, csak napközben dolgoznak. – Egy nap nyolc robot 30-40 ember munkáját végzi el, mindig pontosan, mindig az előírt időben jelennek meg a munkahelyen, felveszik a konténereket, és a megfelelő célállomásra a megfelelő időben le is szállítják mindet – mondta Varga Lajos alezredes, üzemeltetési osztályvezető.

A vezérlőhelyiségből lehet nyomon követni az összes robot útját. Azokat a szállításokat tudják végrehajtani, amelyek a küldő állomásokon megjelennek. Ha befejezték a szállítást, és van következő feladatuk, akkor oda indulnak, ha nincs, akkor a töltőállomásra vezérlik saját magukat.

Csőpostával szállítanak

A robotok mellett egy másik különleges technikai újítást is bevezettek a kórházban. Igaz, a csőposta nem új keletű dolog, ám az a modern változata, amely a Honvédkórházban működik, majdhogynem egyedülálló az országban. Az eurocom csőpostarendszer lelke is az alagsorban működik. Hatalmas, hurok alakú csövekben száguld körülbelül 20 km/órás sebességgel a kapszula. A kiépített állomások között a küldemények mozgatása légbefúvók segítségével valósul meg. Mindegyik hurok egy-egy zónát jelent az épületen belül, a csőfordítók mozgása dönti el, melyik hurokba, melyik épületrészbe kerül a küldemény.

A rendszer naponta körülbelül l600 kapszulát továbbít az osztályok között gyorsan és biztonságosan. 3500 méter hosszúságon 56 állomást telepítettek. Bármelyik állomásról bármelyik állomásra lehet kapszulát küldeni. Az már csak a küldőn múlik, hogy nagyon sürgősre, életveszélyesre vagy nem sürgősre kéri a műveletet.

Csőposta és robottargonca - mindkét technológi bizonyságát adta, hogy megbízhatóak, gyorsak és pontosak. Olyan munkatársak, akik - helyesebben, amelyek - fáradhatatlanul és tévedhetetlenül teszik a dolgukat.

forrás: M1/Minden tudás

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció