Hazánkban debütált YuMi, a világ első együttműködő, kétkarú robotja

Az ABB Magyarországon is bemutatta a világ első, valóban együttműködő, kétkarú robotját, YuMit, amely új lehetőségeket nyit meg az ipari automatizálás terén.

Hazánkban is debütált az ABBegyüttműködő, kétkarú robotja, YuMi. Alkalmazási területe például az apró alkatrészek összeszerelése, ahol a szerelési folyamat során emberek és robotok szoros együttműködésben dolgoznak azonos feladatokon. A YuMi név az angol te és én szavak rövidítésével keletkezett, és az együtt dolgozó két félre utal.

YuMi fejlesztésének egyik szempontja az volt, hogy elsőként a fogyasztói elektronikai ipar rugalmas és agilis gyártási igényeinek feleljen meg. A robot látási és tapintási képességekkel is rendelkezik: két karjának, rugalmas kezeinek, univerzális és kamerán alapuló alkatrész-pozicionálójának, valamint korszerű, mozgásvezérlő rendszerének köszönhetően kiválóan alkalmazható minden apró alkatrész összeszerelő környezetben. A későbbiek során fokozatosan forgalomba kerülnek majd a piac többi szegmensét kiszolgáló változatok is.
 



A biztonság a robot funkcionalitásába, működésének kialakításába van beépítve, és képessé teszi, hogy védőkerítés nélkül, cella-független üzemmódban dolgozzon. Az emberi karhoz hasonlóan, amelyen a csontokat borító izomzat védelmet biztosít, könnyű, de mégis merev magnézium vázát is becsípődés mentes műanyag burkolatú, puha párnázat borítja. Ez a felépítés hatékonyan elnyel minden váratlan erőhatást.

Ha YuMi váratlan ütközést érzékel, mozgását néhány ezredmásodpercen belül képes leállítani, újraindítása pdig nagyon egyszerű. A robot gyorsan képes a környezetében beálló változásokat megállapítani. Szükség esetén, például ha túlterhelést észlel, a pillanat törtrésze alatt leállítja mozgását, hogy elhárítsa az esetleges sérülést.

A tervezők a robot ezen képességeit kombinálták a párnázat kínálta előnyökkel, aminek köszönhetően ugrásszerűen megnőtt az emberi munkatársak biztonsága. A robot pontos és gyors: 0.02 mm-es visszaállási pontossággal képes újra és újra visszatérni a tér ugyanazon pontjára, és 1500 mm/mp-es maximális sebességgel képes mozogni. Előnye, hogy ügyesen kezeli a mechanikus karórák törékeny, apró alkatrészeit és a mobiltelefonok, táblagépek, asztali számítógépek alkatrészeit egyaránt, olyan precizitással dolgozik, hogy még a cérnát is be tudja fűzni a tűbe.

 

 

A robot ötödik generációs integrált IRC5 vezérlője, a TrueMoveTM és QuickMoveTM mozgásvezérlési technológiával irányítja a pontosságot, a sebességet, a ciklusidőt, a programozhatóságot és a külső eszközökkel történő szinkronizálást.

Az I/O interfészek a következőket tartalmazhatják: Ethernet IP, ProfiBus, ProfiNet, USB-portok, DeviceNet és vészleállító. YuMi az ember és a gép közötti kommunikációs felületek széles skálájával kompatibilis, köztük az ABB kézi vezérlő egységével, ipari kijelzőkkel, kereskedelemben kapható táblagépekkel és okostelefonokkal. Annak érdekében, hogy világszerte rugalmasan használni lehessen, a 100-240 voltos tápegysége gyakorlatilag bármilyen aljzathoz csatlakoztatható.

YuMi nemzetközi piaci bevezetésére 2015. április 13-án került sor Németországban, amikor is a világ legnagyobb ipari technológiai vásárának számító Hannover Messe-en debütált a szakmai közönség előtt.
 

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció