Az Ericsson 5GEx projekt egységesíti az 5G szolgáltatások piacát

Az Ericsson bejelentette az 5G Exchange (5GEx) projekt elindítását. Az 5GEx egy 5G köz- és magánegyüttműködés keretében megvalósuló első fázisú (5G PPP) innovációs projekt, amelynek célja egy számos szolgáltatót és technológiát felvonultató, egyesített, európai 5G szolgáltatási piac elérhetővé tétele.

A projekt a több területen átívelő szolgáltatások összehangolását kívánja elősegíteni. Az összehangolás kompatibilis lesz a virtualizációs megoldásokkal mint a hálózati komponensek virtualizációja (NFV) és a szoftver alapú hálózatok. Az végponttól-végpontig nyúló hálózati és szolgáltatási komponensek a megoldás által képesek lesznek több-beszállítós, heterogén technológiai és erőforrás-környezetekben is megvalósulni.

A szolgáltatók és a tartalomszolgáltatók számára ez automatizált szolgáltatás létesítést eredményez, mely jelentősen csökkenti az új szolgáltatások piaci bevezetésének idejét. A tervezett megoldással szolgáltatások kérése programozottan egy lépésben megadható.

Ezzel egy időben a vállalati felhasználók és a vertikális ágazatok olyan rugalmasságra tehetnek szert, amellyel a felmerülő igényeknek megfelelően definiálhatnak, helyezhetnek üzembe és szabályozhatnak (saját) szolgáltatási architektúrákat. Bizonyos hálózati komponensek virtualizációjával (pl. tűzfal vagy útválasztók) és szabadon konfigurálható szolgáltatásba állításával a vállalkozások növelhetik a hatékonyságukat és csak a feltételnül szükséges fizikai hálózatot kell fenntartaniuk.

A számos ágazati partnerrel együttműködésben az Ericsson által vezetett 5GEx projekt 2015 októberétől 2018 márciusáig tart majd. Az Ericsson már most számos 5G-kutatási kezdeményezés mellett elkötelezett, beleértve a 5G for Europe és a METIS II programokat

A program célkitűzései:
 

  •     olyan nyitott platform létrehozása melyen keresztül virtualizált szolgáltatások tartományokon átnyúló összehangolása lehetséges
  •     olyan teszthálózat, amely lehetővé teszi a javasolt architektúrák, mechanizmusok és üzleti modellek kikísérletezését és ellenőrzését
  •     egy több tartományon átívelő 5G platform létrehozása, amelyben komplex, végponttól-végponttig nyúló 5G szolgáltatási esettanumányok vizsgáltathók virtualizált infrastruktra szolgáltatások felett (IaaS)
  •     aktív részvétel a vonatkozó szabványosítási fórumokon
  •     az 5GEx nyílt megoldásainak terjesztése
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció