Best in Test: élen a Telekom mobilinternet-hálózata

A Magyar Telekom intenzív mobilhálózati fejlesztésének eredményeként mára több mint 2400 településen vált elérhetővé a legkorszerűbb 4G mobilinternet szolgáltatás, a társaság országos lakossági kültéri lefedettsége már 95 százalékos, ami a tervek szerint az év végéig 97 százalékra nő - közölte a vállalat.

A tájékoztatás szerint a lefedettség mellett az ügyfélszám is gyors ütemben növekszik: a 4G mobilszolgáltatás 2012 januári elindítása óta több mint 740 ezerre nőtt a használók száma. A 4G adatforgalom folyamatos és stabil növekedést mutat.
 

A Telekom emlékeztetett arra, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) által az idén augusztusban elindított országos internetsebesség-mérő weboldalon közzétett mérőautós, 90 napos aggregált sebességmérések eredménye szerint a magyarországi szolgáltatók közül a Magyar Telekom mobilhálózata érte el a legnagyobb 3G és 4G feltöltési és letöltési sebességet, valamint a legrövidebb 4G válaszidőt.

 


 

A társaság az első fél évben 315,45 milliárd forint árbevételt és 15,0 milliárd forint nyereséget ért el, a bevétel 3,9 százalékkal volt nagyobb, míg az eredmény 8,4 százalékkal kisebb a tavalyi bázisidőszakinál. A hat havi EBITDA 94,64 milliárd forintot tett ki, ez 5 százalékos javulás az egy évvel korábbihoz képest. Az egy részvényre jutó eredmény 14,42 forint volt a tavalyi első félévi 15,74 forinttal szemben.
 

A társaság nem változtatott éves pénzügyi célkitűzésein: továbbra is a tavalyival közel azonos nagyságú árbevétellel és legfeljebb 3 százalékkal csökkenő EBITDA-eredménnyel számol 2015-ben, és mintegy 105 milliárd forintot szán beruházásokra az idén a tavalyi 86,8 milliárd forint után.
 

Idén az első fél évében a mobilbevételek 2 százalékkal nőttek - közölte korábban a társaság.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció