4G-ben és mobil tartalomszolgáltatásban is erősít idén a Magyar Telekom

A mobil tartalom-szolgáltatás területén, a mobil eszközökön elérhető zene és video szolgáltatásban erősít a Magyar Telekom az idén, mindez segítheti a negyedik generációs (4G/LTE) adatátviteli technológia elterjedését is.

A Magyar Telekom hamarosan mindenki számára elérhetővé teszi mobil eszközökön, táblagépeken és okostelefonokon a Moziaréna szolgáltatását - mondta Keszég Attila, a cég lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettese az MTI-nek Barcelonában. Jelenleg interaktív tévén (IPTV és Interaktív Sat TV) és interneten keresztül, asztali számítógépeken vagy mobil eszközökön a Magyar Telekom T-Home előfizetői számára érhető el ez a szolgáltatás.

A tévéfelületen elérhető videotékából nemcsak filmek nézhetők meg, hanem az archív tévében visszakereshető például az előző napi híradó, vagy megnézhetjük a kedvenc sorozatunk előző napi adását, amelyről lemaradtunk - magyarázta a cégvezető. Mobil eszközön mindez akár utazás vagy sorban állás közben is elérhető majd - tette hozzá.

A szakember szerint egyre nagyobb az igény arra is, hogy a felhasználók a szöveges vagy képi kommunikáció mellett videóban is kommunikáljanak. Ahogy ez a fajta adatátvitel kezd majd tömeges méreteket ölteni, az már olyan mértékű hálózati terhelést fog jelenteni, amihez szükségszerű a hálózat további fejlesztése, és olyan sávszélességet fog igényelni ennek a tartalomnak az élvezhető használata, amihez már

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció