A dobogó első fokát szemelte ki magának a Huawei

A lassuló gazdasági növekedés környezetében is bőven versenyképes az okostelefon ágazat, és ez a Huawei malmára hajtja a vizet.

ichard Yu, a Huawei lakossági üzletágának az igazgatójának elmondása szerit a gazdaság lehűlése kedvez nekik, mivel túl sokan versenyeznek a piacon. Erről a berlini IFA szórakoztató elektronikai vásáron beszélt a Wall Street Journal lapnak adott interjúban. Azt is hozzátette, hogy a Huawei Technologies Co. okostelefon és más felhasználói készülékeladásai jól tartják magukat Kínában, globális szinten pedig a felhasználói készülék üzletág értékesítési árbevétele jövőre 30 százalékkal, több mint 20 milliárd dollárra emelkedik.

A sencseni Huawei Technologies Co. az idei második negyedévben lépett előre a harmadik helyre a legnagyobb okostelefon gyártók világranglistáján a listavezető Samsung Electronics Co. és a rangsorban második Apple Inc. mögött. Az idén 425 milliós forgalmúra becsült kínai okostelefon piacon pedig a Samsungot megelőzve eladásai az első félévben 39 százalékkal 48,2 millióra emelkedtek, míg legnagyobb belföldi versenytársa, a Xiaomi Corp. ezalatt 34,7 millió készüléket értékesített.

A Huawei okostelefon piaci stratégiáját a prémium kategóriás készülékek értékesítési részarányának növelésére alapozza. Yu szerint technológiájukkal már megelőzték versenytársaikat, márkájuk felépítése azonban időt vesz igénybe. Logikus lépésnek nevezte a prémium szegmens megcélzását azt követően, hogy a Huawei éveken át olcsó árfekvésű készülékeket szállított mobil hálózati üzemeltetőknek, amelyeket azok saját márkájuk alatt értékesítettek.
 


Úgy véli, hogy a prémium kategóriás készülékek jövedelmezőbbek, így nagyobb összegeket tudnak majd kutatás-fejlesztésre is fordítani. Bár konkrét adatokról nem beszélt, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy marketing kiadásait a cég nem kívánja drasztikus mértékben növelni.

Richard Yu jelezte, hogy a Huawei célja 2-5 éven belül átvenni a vezetést az okostelefonok világpiacán. „Másodiknak lenni nem a mi vállalati génünk”– mondta, hozzátéve, hogy „ahogy ma az Apple új modelljeit várják a felhasználók, úgy fognak várni a Huawei új modelljeire is”.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció