Még ebben a hónapban érkezik a Huawei első okosórája Európába

A Huawei bejelentette, hogy első okosóráa, a Huawei Watch névre keresztelt eszköz még szeptemberben kapható lesz az öreg kontinens nyugati részén. Hazánkba év végén érkezik a karóra.

A Huawei márciusban bemutatott első okosórája, a Huawei Watch már ebben a hónapban kapható lesz Nyugat-Európában Németországban, Franciaországban, Spanyolországban és Olaszországban, 399 és 699 euró közötti ajánlott fogyasztói áron, a különböző típusok függvényében. A termék hazai ára illeszkedni fog az európaihoz. A Huawei Watch Magyarországon várhatóan 2015 utolsó negyedévétől lesz elérhető.

A klasszikus svájci órákat idéző készüléket a legmodernebb, innovatív technológiával szerelte fel a gyártó. Az Android Wear alapú okosórával mindig csatlakozni tudunk az elérhető hálózathoz, azonnali értesítéseket kapunk hívásinkról, SMS-einkről, továbbá az instant üzenetek és e-mailek érkezéséről is. Az okosóra Bluetooth segítségével vezeték nélkül kapcsolódik a fülhallgatóhoz és az offline zenehallgatást is támogatja. A zenelejátszás hangutasítással is elindítható a készüléken, illetve az útvonalkeresés és navigáció is ugyanígy működtethető. A Huawei Watch „telefonkereső” funkcióval is felvértezve érkezik, ennek segítségével könnyedén megtalálhatjuk az elkeveredett okostelefonunkat.

A Google Android Wear legfrissebb verziójának köszönhetően mind az Android, mind az iOS operációs rendszerű telefonok is csatlakoztathatóak az órához.

A Huawei Watch óralapja a klasszikus karóráknak megfelelően 42mm-es átmérőjű, koronája a két órát jelző pozíciónál helyezkedik el. Az óralap kerete többféle változatban és anyagban elérhető: rózsaarany, rozsdamentes acél és fekete verziókban. A vállalat ezzel párhuzamosan egy sor különböző számlap-megoldást is kínál, amelyek között találunk klasszikus, luxus, üzleti, nőies, modern és egyszerű, letisztult dizájnt is.

 Nagyításhoz kattintson a képre

Számos óraszíjat beszerezhetünk az eszközhöz, többek között fémszíjat rózsaarany és fekete árnyalatokat, valamint klasszikus fém színben is megvásárolható, ezen kívül pedig barna vagy fekete színű bőr kivitel is. A készülék eredeti szíja ugyanakkor könnyen lecserélhető bármilyen egyedi, 18 mm-es szélességű szíjra.

A Huawei Watch kerek AMOLED kijelzője 1,4 hüvelykes érintésre reagáló 400x400 pixeles 286 ppi felbontású, 10,000:1 kontrasztarányú. A vízálló képernyőt a svájci óraművesek által előszeretettel használt karcálló zafír kristály lencse borítja, és hidegen kovácsolt acélkeret veszi körül. A Huawei a Watch piaci megjelenése kapcsán együttműködik a világ egyik legelismertebb divatfotósával, Mario Testinoval, Karlie Kloss amerikai szupermodellel, valamint a világ egyik legelismertebb férfi top modelljével, Sean O’Pryjal.

Az okosórát 6 tengelyes mozgásérzékelővel és beépített pulzusszám mérővel szerelte fel a gyártó. A Huawei Watch pulzusszám mérője (PPG szenzor) enyhén kidudorodik a készülékből, hogy jobban érintkezzen a felhasználó bőrével, és pontosabb mérést biztosítson. 

A 6 tengelyes mozgásérzékelőt giroszkóppal és gyorsulásmérővel is ellátta a Huawei, ennek segítségével bárhol és bármikor nyomon követhetjük aktivitásainkat, megkülönböztetve az egyes mozgásfajtákat, például sétálást, futást vagy mászást.

 

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció