Bemutatkozott a 23 karátos arany LG Urbane Luxe

Arany bevonatú LG okosóra érkezett. A vállalat a Watch Urbane új verzióját, a Luxe-ot dobta piacra, mely 23 karátos arany borítással kerül forgalomba.

Az év elején érkezett meg az LG Watch Urbane okosóra, amely első ránézésre inkább egy hagyományos karórát juttatott eszünkbe. A vállalat most úgy döntött, továbbfejleszti az eszközt, és kiadta a Luxe verziót, amely 23 karátos aranyból készült.

Korábban is lehetett már pletykákat hallani arról, hogy az LG egy prémium karórán dolgozik. A hír igaz volt, és nem csak az arany borítás miatt számít luxuseszköznek az készülék, hanem alligátorbőr szíja miatt is.

Ebből kifolyólag az eszköz árcédulája is a prémium vonulatot erősíti, nagyjából 1200 dollárba kerül majd az óra. Viszont ez még mindig kifizetődőbb választásnak tűnik, mint az Apple Watch Edition.

A karórát korlátozott számban gyártja majd az LG. Összesen 500 darabot készítenek belőle, és mindegyik modell külön szériaszámmal lesz ellátva. Az LG a REEDS ékszergyártóval karöltve alkotta meg a készüléket, így az ő weboldalukon keresztül lehet majd előrendelni augusztus végétől, és októberben kerül majd piacra.

 

Forrás: Übergizmo.com

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció