Sziget, mint még soha

Augusztus 10-én a Sziget történetének eddigi legnagyobb sztárja, Robbie Williams melegíti be a Fesztiválköztársaság lakóit, de jön a Florence and the Machine, Avicii, Ellie Goulding, az alt-J, a Kings of Leon, Martin Garrix és megannyi más zene és nem zene a javából.  A szervezők rekordlátogatottságra számítanak. És idén várják a kezdetek óta számított 7 milliomodik látogatót is.

A Sziget mindent visz

 

Készüljünk az eddigi legjobb Szigetre! Erre meg is van minden esélyünk, akár a zenei programot vagy a kultúra egyéb műfajait felsorakoztató helyszínek felhozatalát nézzük. „Az eddigi Szigetek közül az ideire a legnagyobb az érdeklődés” – mondta Gerendai Károly, ami szintén arra utal, hogy remek Szigetnek nézünk elébe, hisz ennyi ember nem tévedhet. Gerendai szerint akár két teltházas nap is várható: egy rögtön a mínusz egyedik napon, amikor Robbie Williams, a Sziget eddigi legnagyobb, de mindenképpen legdrágább sztárja lép majd föl. Az elővételes jegyek alapján a szombat is teltházas lehet, akkor a Kings of Leon csapata (és persze sok más is) lép fel a fesztiválon. Gerendai elmondta, hogy felkészültek a nagy tömegre, az infrastruktúrát fejlesztették, a szolgáltatások számát növelték, így akár egy napon 90 ezer ember is kényelmesen szórakozhat Szigeten, ami, túl azon, hogy idén másodszor is Európa legjobbja lett, - egy frissen készült felmérés szerint – a legnépszerűbb fesztivál a hazai közönség körében is. A Simple fesztiválozási szokásokat vizsgáló online felmérésből kiderül: tízből kilenc válaszadó már járt zenei fesztiválon, ugyanígy 91 százalék már kilátogatott, vagy tervezi, hogy nyár végéig ott lesz valamelyik nagyobb eseményen. Arra a kérdésre, hogy idén melyik fesztiválon volt, illetve tervezi, hogy kimegy, 66 százalék jelölte meg a Szigetet, így elmondható, hogy hazai viszonylatban még mindig ez a fesztivál a legnépszerűbb.

 


Negyvenhét ország fellépői

 

Az érdeklődés tehát nagy, ezt nyilván megalapozza egyrészt a programkínálat, s legyen most itt csak pár név a több száz fellépőből. A Nagyszípadra jön - a már említett neveken kívül – a legnagyobb fesztiválok kedvencének számító Florence and the Machine, az egyre komolyabb-figyelemreméltóbb népszerűségnek örvendő alt-J vagy napjaink egyik legnagyobb popsztárjának számító Ellie Goulding. Fellép generációjának legmenőbb electro house előadója, Avicii és az End Showt a mainstream elektronikus zene legfiatalabb szupersztár DJ-je, Martin Garrix prezentálja majd. Érkezik a többszörösen “legjobb koncertzenekarnak” választott Kasabian és a minden idők egyik legsikeresebb újhullámos metál együttese, a Limp Bizkit is, de jön a hazájuk legerősebb koncertzenekarai között jegyzett Foals, az indie-electro díva-hercegnő Marina and the Diamonds, a világ talán legismertebb és legszínesebb cigányzenét játszó etno-punk együttese, a Gogol Bordello.

 

A világ számos pontjáról érkező, a felhőtlen szórakozást garantáló tánczenét részesíti előnyben idén is a Sziget MasterCard Világzenei Színpada, melynek középpontjában most a cigányzene áll. A VIP: Gipsy felkiáltással az idei programban minden napra jut roma muzsika, a világ minden részéről; Indiától Romániáig, Szerbiától Egyiptomig. Mellettük jelen lesznek a világzene klasszikusai, és napjaink szenzációi. Így például a portugál fado-csillag Mariza, a német rezes LaBrassBanda, a legnépszerűbb európai klezmer együttes, a She’Koyokh, mauritániai afro-rockjával Noura Mint Seymali, a finn-benini afrobeatet játszó Helsinki-Cotonou Ensemble, a görög rembetikát hip-hoppal ötvöző Imam Baildi, a latin ska szicíliai királya, Roy Paci & Aretuska Allstars, a belga Balkan Beat zászlóvivője, az Antwerp GipsySka Orkestar. Az A38-ra érkezik  - mások mellett -  a Jungle, az Infected Mushrooms, a Tyler the Creator, a Paloma Faith, az Interpol és sokan mások.

 

Sziget stream

 

Aki kimarad, nem mindenről marad le. Idén is négy fő helyszín, a Nagyszínpad, az A38, a Telekom Aréna és a MasterCard Világzenei színpad számos koncertjét követhetjük a YouTube-on, a Telekom jóvoltából. „Nagyon sokan várják és szeretik a Szigetet, örülök annak, hogy a fellépői a YouTube-on élőben játszhatnak azoknak, akik akár Magyarországról, akár a világ bármely tájáról szívesen ott lennének, de valamiért most nem tehetik” - mondta Bíró Pál, a YouTube Magyarországért felelős menedzsere. “Egyre több lehetőséget kapnak az internetezők, hogy magyarországi fesztiválokat és zenészeket nézzenek, hallgassanak, korábban a VOLT és SOUND fesztiválokat több mint félmillióan követték a YouTube-on” – tette hozzá.

 

A zenén túl

 

És még sorolhatnánk a zenei felhozatalt, de a Szigetre jellemzően a nem zenei programok sora is vonzza az értő füleket és szemeket. A hasonló műfaji „ernyő” alá sorolható programhelyszínek idén ún. műfaji zónákba tömörülnek. Erősödik a „KultúrZóna”, benne a Fidelio Színpad, ami az opera, a komolyzene és a jazz otthona lesz, de itt található meg a színház- és táncsátor, a vándor vurstli és több kis utcaszínház is. Továbbra is itt kap helyet a Hungarikum Falu és a táncházak, valamint ide költözik a Múzeumi Negyed is. Kialakul egy „kreatív zóna”, ahol a tudomány és kreativitás kerül fókuszba. Ebbe a körbe tartozik a logikai sátor, a sakkszövetség sátra, a startup vállalkozások bemutatkozásának helyszíne, az új TED talk helyszín, a különböző elektronikus játékok sátrai. Idén újdonsült helyszín a Design Zóna, ahol a Design Terminál lesz a házigazda, formatervezéstől a 3D nyomtatásig izgalmas workshopok, designerek, divatbemutatók várják az érdeklődőket, de ide költöznek a legismertebb design-piac, a WAMP árusai is. Az „ArtZone” a képző és iparművészetet tömöríti. Galériák, képzőművészek bemutatkozása és workshopjai, a Medence Csoport Hangkeltő és Hangszercséplő Műhelye, a Mozgó Képtár alkotói és az Agora tartozik majd ide többek között. A Sport Zóna idén is számtalan sportág kipróbálására, vagy a profibbaknak, akár mini bajnokságokban való részvételre ad lehetőséget. És kimondatlanul, de lesz egy „Elektronikus Zóna” a Sziget északi részében, ahol az elektronikus tánczene műfaja sűrűsödik a Colosseum és az idén újra helyet kapó Telekom Aréna főszereplésével.

 

Lesznek „helycserés támadások” is: a Világzene kibővült helyszínnel és színesebb programmal a korábbi cirkusz helyszínre kerül, a cirkusz pedig elvándorol a tavalyi Múzeumi Negyed helyére. Az Afro-Latin helyszín a világzenével tart és átköltözik az új Világzenei Rét végébe. A Sziget egyik kedvelt helyszíne, a Sziget Beach is színesedik, ide kerül a Cökxpôn Chill Garden, tökéletesen kiegészítve az ott megszokott hangulatot, éjjel s nappal. Elköltözik a Magic Mirror is a Luminárium tavalyi helyére, míg a Luminárium a Cökxpôn eddigi helyére megy át. Az A38 sátra még hatalmasabbra nő, ezért a nagyszínpad is picit előrébb költözik, így viszont átalakul a megszokott nézőtér, aminek ezáltal a befogadóképessége is megnő.

 

Bővülő látványvilág

 

Az elmúlt évek nagy szembeötlő változása, hogy színes-tiritarka-izgalmas-meghökkentő és javarészt látványos, de olykor praktikus installációk sora szaporodott el a Szigeten. Idén – ha lehet – még több ilyen „szobor” színesíti majd a Fesztiválköztársaság látványvilágát. Ismert képzőművészek, ifjú tehetségek, alkotói csoportok művei lesznek felállítva, sok közülük már ismert, de idén számos új alkotás is érkezik. Bekúszik majd a Szigetre egy 15 ezer PET palackból felépített, 25 méter hosszú sárkány, felépül az Álmok Fája, lesz Lámafarm installáció, Varázsmező, a Hello Wood készíti a Szabadság Szívét, ismét köztünk “cammog” majd a Köztársasági Járkáló, itt-ott hatalmas PET felhők borítják be az eget. Az emberek, népek, közötti kapcsolat lehetőségét szimbolizálja Wahorn András Szeretethídja, feláll egy 4 méter magas Jana Palackposta is, ahová a jövőnek szánt üzeneteket várják, és visszatérő installációként a Wahorn Szerelem Fészek már harmadik éve nyújt menedéket a fesztiválforgatagában megfáradt, vagy egy kis személyes térre vágyó látogatóknak.

 

A Nagyszínpad előtti téren is jut minden napra látványosság. Felröppen majd 20 ezer lufi, kedden Buborék Party lepi el a teret, majd 15 ezer zászlót lenget az itteni közönség. Csütörtökön milliónyi konfetti repül az égbe, pénteken a Maracas partin 10 ezer felfújható rumbatök adja meg a ritmust. Szombaton jön a Color Party több tonna (bőrbarát) festékporral, vasárnap pedig az End Show: lézer, tűzijáték és Martin Garrix kíséretében.

 

Vigyázunk magunkra

 

Forrósággal indul a Sziget. Az előrejelzés 30-35 fok feletti hőmérsékleteket mutat az első napokban, de később is 30 körül megáll a hőmérő. A szervezők természetesen erre is készültek. Folyamatosan locsolják a fesztivál területét, permetkapukat állítanak fel, felhívják a szigetlakók figyelmét a folyadékpótlás fontosságára és a napon tartózkodás veszélyeire. Mindemellett egy közepes magyar városnyi egészségügyi központ vigyázza a látogatókat, az ambulancián 20 orvossal, 50 nővérrel, 12 fős motoros- és 110 fős gyalogos járőrrel, ápolókkal és betegkísérőkkel valamint 1 rohamkocsi, 4 esetkocsi és 2-3 mentőkocsi áll szükség esetén szolgálatba.

 

Data update 2015

 

A Sziget Fesztiválköztársaság egy 76 hektáros területen, 3 hét alatt, 7-8 ezer ember keze munkájával épült fel, szinte a semmiből. 280 kamion szállított ki konténereket a rendezvényre, ezek közül 160 db vizes és kazánkonténer, 260 iroda, raktár, öltöző, tároló és egyéb. 25 kamionban kerítés és kordon érkezett, 5 kamion kábelt és kapcsolószekrényt hozott a Hajógyári-szigetre. A folyóvizes konténer-wc-k és a hagyományos mobilvécék mellett por-, és sármentes aljzatra helyezve idén már 9 centrumot alakítanak ki, ahol minden egyes centrumban 45-50 kivilágított WC lesz, állandó takarítószemélyzettel, folyamatos takarítással, őrzéssel. A mobil WC-vel és a korábban is használt konténer WC-vel valamint az épületekben lévő illemhelyiségekkel együtt idén kb. 2000 ülőke áll a látogatók rendelkezésére. A “Szigetország” főbb útvonalaira műanyagburkolatot a sátrakba faburkolatot fektetnek, mintegy 30.000 négyzetméternyit, ezen túl a nagyobb igénybevételnek kitett utakon fém „szőnyeget” borítottak le, mintegy 5000 m2 felületen. Továbbfejlesztették a közvilágítást is: a meglévő és a szervezők által korábban kiépített 3 kilométernyi állandó közvilágítás mellett, csak a fesztivál idejére további 60 kilométernyi díszkivilágítás nyűgözi majd le a szemet. Lampionoktól fényfüzérekig, tükörgömböktől a fényfestésig számos izgalmas világítási megoldásban gyönyörködhetnek a kilátogatók, de mindközül talán a legimpozánsabb, hogy közel 30 hektárnyi területet izzósorokkal díszítettek fel.

 

 

 

 

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció