Rekordra számítanak a szigetesek

Már csak ezen héten  lehet olcsóbban Sziget jegyet kapni, július utolsó napjával lezárul az elővételes időszak. Érdemes sietni a jegyvásárlással, mert a tavalyihoz hasonló tempóban fogynak a jegyek – mondják a szervezők. Mint ismeretes, tavaly a bérletek a Sziget előtt egy héttel elfogytak.

Idén is a tavalyihoz hasonló rekord látogatószámot várnak a Sziget szervezői, legalábbis ezt ígérik az elővételes jegyeladási mutatók. “Úgy készülünk, hogy ismét meghaladja a heti látogatószám a 400 ezret” – mondja Gerendai Károly. “Úgy alakítottuk idén azonban az infrastruktúrát, hogy akár a tavalyinál is többen szórakozhatnak kényelmesen a fesztiválon” – tette hozzá a főszervező. A szervezők nem csak a szolgáltatásokat bővítették, de a programkínálat is színesedik, új programhelyszínek jelennek meg, régiek cserélnek helyet és az elmúlt években folyamatosan fejlődő látványvilág minden eddiginél izgalmasabbnak ígérkezik.

 

„Jól mutatja a Sziget programkínálatának változatosságát, hogy 47 országból érkeznek fellépők idén a fesztiválra, az érdeklődés pedig igen nagy, hisz eddig 89 országból váltottak jegyet a Szabadság Szigetére és a hazai kereslet is bővül” – mondta Gerendai.



 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció