Az Intel, a Microsoft és a Baidu vezetői is csatlakoznak a Lenovo Tech Worldhöz

A Lenovo bejelentette, hogy Brian Krzanich, az Intel vezérigazgatója, Satya Nadella, a Microsoft vezérigazgatója, illetve Robin Li, a Baidu elnöke is csatlakozik Yang Yuanqing-hoz, a Lenovo elnökéhez és vezérigazgatójához, a Lenovo Tech World nyitó előadásán, amelyet május 28-án rendeznek Pekingben.

A Lenovo Tech World, a Lenovo első exkluzív globális technológiai rendezvénye, amely rajongók ezreit, a média szereplőit, partnereket és beszállítókat hoz össze a világ minden tájáról, hogy többet tudhassanak meg a vállalat feltörekvő technológiákkal kapcsolatos kilátásairól, köztük a hordható eszközökről, okostelefonokról, tabletekről, PC-kről, szerverekről, szoftverekről és felhő-alapú szolgáltatásokról. A vállalat a Tech Worldön leplezi le új termékinnovációit, amelyek megváltoztathatják mindazt, ahogy a fogyasztók ma használják a készülékeiket, és ezzel párbeszédet kezdeményez a jövő áttörő elképzeléseiről, amelyek teljesen átformálhatják a fogyasztók életét, munkáját, szokásait.

 

Mindennek, amit csinálunk az innováció a mozgatórugója, és a színfalak mögött a kutatás és fejlesztés innovációinak folyamatos alkudozása folyik, amit a rajongóink sosem láthatnak. – mondta Yang Yuanqing, a Lenovo elnöke és vezérigazgatója. „A Lenovo Tech World keretén belül, szeretnénk a vendégeinknek egy bennfentes rálátást nyújtani arról, hogy hol is tart ma a Lenovo technológiája, és merre tart a jövőben.”

 

Nemcsak a Lenovo elkövetkező kutatásaiba és technológiai termékeibe nyerhetnek bepillantást a Tech World vendégei; azt is bemutatják, hogy hogyan változott meg a Lenovo az elmúlt évek bővülései során, amint az IBM-et felvásárló 3 milliárd dolláros PC vállalatból, egy 39 milliárd dollárt érő technológiai vezetővé vált, amely az elmúlt évben a Motorola Mobilityt és az IBM x86-os szerver üzletágát is megvásárolta. Míg ezek az akvizíciók jelentősen megnövelték a Lenovo jelenlétét az okostelefonok és szerverek piacán, a Lenovo a Tech World keretén belül arra is választ ad, hogy a technológiai változások merre vezetik a céget és a fogyasztóit a közeljövőben.

 

A rendezvényen a technológia vezetők megosztják majd elképzeléseiket az iparág lehetőségeivel kapcsolatban, valamint leleplezik a láthatáron lévő innovatív technológiákat és megvitatják, hogy egy szövetség milyen szerepet játszik egy erős hardveres- és szoftveres ökoszisztéma kialakításában. A résztvevők számos új termékkel ismerkedhetnek meg, a kutató- és fejlesztő csapataink új lehetőségeiről hallhatnak, és láthatják, hogy a Lenovo miként folytatja átalakulását a világ első számú PC gyártójából, a technológiai iparág vezetőjévé.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció