Az „utolsó” Windows lesz a 10-es?

Nem kell megijedni, nem vonul ki a Microsoft a piacról, csupán stratégiát váltanak, és a Windows 10-zel igazán nagy dobásra készülnek.

Jerry Nixon, Microsoft fejlesztő evangélista A Microsoft Ignite konferencián mondta el, hogy a Windows 10 lesz a Windows utolsó változata. Azt is hozzátette, hogy a Microsoft tavaly adta ki ugyan a Windows 8.1-et, de a háttérben már dolgoztak a 10-es verzión.

 

Szabadon beszélt arról is, hogy a Windows 10 jövőbeli frissítése már úton van, és hamarosan érkezik. Ez lesz tehát az utolsó Windows verzió. Nem arról van szó azonban, hogy ne készülnének új verziókkal, de a valóság ennél jóval összetettebb. A jövő szerintük az, hogy a Windows egy szolgáltatás legyen.
 


Így a jövőben nem dobnak majd évről évre új rendszert a piacra, hanem az új, 10-es rendszerben alkalmaznak majd fejlesztési és frissítési stratégiákat. Így maga a verziószám már mellékes információ lesz, hiszen nem ez a fontos, hanem maguk a komponensek kerülnek fókuszba.

 

A Microsoft szóvivője a The Verge-nek reagált Nixon kijelentéseire, és hozzátette, hogy a Windowst a jövőben úgy szolgáltatják majd az ügyfelek számára mint szolgáltatás, és az újítások, valamint a frissítések folyamatosan érkeznek majd, amely folyamatos értéket biztosít az üzleti és az otthoni felhasználóknak egyaránt.
 

Forrás: Übergizmo.com

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció