Felturbózott üzleti struktúrával készül idén az Invitel

Az Invitel a hazai sajtó képviseletének körében jelentette be idei évi újításait, melyek a vállalat struktúrájának egészét érintik. Nem kimondottan új struktúráról van szó, csupán az eddigi tapasztalatokhoz, az új irányokhoz szabják elképzeléseiket.

Több milliárd forintot invesztál a magyar piacba az Invitel. David Blunck, az Invitel vezérigazgatója a vállalat sajtórendezvényén beszélt arról, hogy hazánkban az új szolgáltatásokra és programokra, az ehhez szükséges fejlesztésekre nem kevés pénzt költenek majd az idei évben. Mint kiderült, nagyjából 30-40 millió euróra tehető ez az összeg. 

A számokon túlmenően mindez tehát azt jelenti, hogy jelentős változások várhatók az Invitel háza táján. Tévészolgáltatás-, telekommunikációs és szélessávú internetfronton is jelentős átalakulások várhatók. 

Az Invitel az elmúlt néhány évben jelentős ügyfélkörre tett szert, és reményeik szerint ez a szám a jövőben tovább gyarapodik majd. Elmondásuk szerint már 1,15 millió háztartásban jelen vannak szolgáltatásaikkal.

A telekommunikációs szektorban a vállalat pozitív cash flow-t tudhat magáénak – megduplázták árbevételüket a lakossági televíziós-, és az üzleti ICT-szolgáltatások értékesítése területén egyaránt –, azonban a számviteli eredmények negatív irányba mutatnak. Mindez annak köszönhető, hogy a múltbéli befektetések nem térülnek meg, valamint alacsony árakkal dolgoznak egy erős versenykörnyezetben. Mindez azt is alátámasztja, hogy az OECD adatai szerint is hazánkban nagyon alacsonyak az árak más régiókkal szemben. A harmadik tényező pedig a különféle kormányzati intézkedések és különadók, melyek szintén nem hatnak pozitívan a számviteli eredményekre.

David Blunck azt is kiemelte, hogy a konvergencia még számukra is kihívást jelentő tényező, hiszen a jelenben még több, különálló platformról beszélhetünk, és ezek közeledése, összeolvadása egy lassú folyamat része. Az Invitel célja a jövőt illetően egy All-IP platform kidolgozása, amelyben megszűnnének az éles határok, minden mindennel szinkronban, együtt működne: egy platform állna rendelkezésre minden eszközhöz.

Tervek az idei évre

Az Invitel idei nagy tervei között szerepel többek között a nagysebességű internet elterjesztése több városban és kistelepülésen, falvakban egyaránt. Céljuk, hogy 2015-ben több mint félmillió háztartásban elérhető legyen a nagysebességű internetszolgáltatás. A májusi új portfólió részeként új csatornák kerülnek a kínálatba, így már közel 150 csatorna áll majd a felhasználók rendelkezésére.

Továbbá az HBO Go és a FilmBox Live tartalmak is elérhetővé válnak az Invitel előfizetők számára, ez azt jelenti, hogy azok is hozzáférhetnek különféle multimédiás tartalmakhoz, akik ugyan Invitel ügyfelek, de nem rendelkeznek tévékészülékkel. Természetesen a televízió előfizetők számára is elérhető lesz ez a szolgáltatás.
 


Az Invitel most a FilmBox Live-ot ingyen kínálja ügyfeleinek három hónapig, ez alatt kipróbálhatják a szolgáltatást, és eldöntetik, a jövőben is szeretnének-e online filmeket nézni az Invitel szolgáltatásával.

Saját felmérésük szerint a lakosság jelentős része tévénéző, és egyes háztartásokban több készülék is található. Adataik szerint az Invitel ügyfelek 71%-ának két tévéje van otthonában, 40%-uk pedig HD tv-műsorokat néz. A felhasználók 57%-a nyilatkozott úgy, hogy a tévében látott receptek közül már legalább egyet elkészített.

Langsteiner Mariann, az Invitel lakossági vezérigazgató-helyettese kiemelte, hogy az Invitelnél nem rekordokra törekszenek, hanem céljuk, hogy az ügyfeleknek a legjobb, leggazdagabb kínálatot biztosítsák. Ennek keretében valósul meg a szintén három hónapos próbaidőszakuk is, melynek keretében minden ügyfelük az összes csatornát (All-in) kipróbálhatja és élvezheti három hónapig. Mindez Mixer csomagjukra is kedvező hatással lehet, melynek révén a felhasználók a 30 rendelkezésre álló tv-csatornából ötöt saját maguk választhatnak ki.
 

A jövő…

Mártha Imre, az Invitel operatív főigazgatója szerint a jövőben mindenki online lesz, és nem lesznek olyan eszközök, amelyek offline működnek majd. Az Invitel úgy véli, a biztonság egyre jobban felértékelődik majd az elkövetkezendő években, hiszen egyre kifinomultabb támadásokkal találkozhatnak a felhasználók. Céljuk, hogy minden eszközt IP-alapú platformra tereljenek, és a jövőben minden szinkronizálva legyen.

Maga az Invitel is kínál biztonsági megoldást ügyfelei számára. Hibrid felhő alapú biztonsági szolgáltatásukat saját adatközpontjaikra alapozva alkották meg. Különösen nagy hangsúlyt kapnak manapság az úgynevezett DDoS, vagyis a túlterheléses támadások, melyek jelenleg az egyik legkomolyabb fenyegetést jelentik az üzleti életben.

Korábban is kínáltak már hasonló megoldást, ám a mostani újítás révén 0-24 órán figyelést és automatizált rendszert tudnak garantálni a felhasználóknak, valamint egy olyan szoftvert, amely képes tanulni, kiszűrni minden fontos helyzetet. A megoldáshoz külön csapatot állítottak fel, külön és gépeket is üzembe helyeztek, amelyek képesek szűrni, minden ilyen jellegű fenyegetést.

Az Invitel vállalati üzletága a jövőben három pillérre fókuszál majd: az IP-centrikus szolgáltatásokra, a felhőalapú infokommunikációs megoldásokra, valamint a digitális, internetes platformon egységesített kommunikációs csatornákra és funkciókra.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció