Nyeresége lassabb növekedésére számít az SAP

A korábbi 7,7 milliárd eurós üzemi nyereség helyett 6,3-7 milliárd eurós nyereségre számít 2017-ben a német SAP szoftverfejlesztő. A vállalat bővíti felhőalapú szolgáltatásainak kínálatát, ami költségekkel jár, és csak 2018 után mutatkozhat meg az ebből származó haszon.

Az Oracle, az IBM és a Microsoft vállalatokhoz hasonlóan a SAP is átalakítja üzletpolitikáját. Nagyobb szerepet szán az interneten keresztül továbbított szolgáltatásainak, mint a felhasználók saját számítógépeire telepített, helyben futatott programoknak.

Az SAP szerint 2018-ra a felhőalapú szolgáltatásokra való előfizetésekből származó bevétele már eléri a hagyományos szoftverértékesítésből származó bevételt, de ahhoz még több felhasználóra lesz szüksége. A német vállalat kedden közzétett negyedéves jelentésében bevételének növekedéséről és adózás utáni nyereségének csökkenéséről számolt be. 2014 negyedik negyedévében a bevétel 5,45 milliárd euró volt 7 százalékos éves növekedéssel, az adózott nyereség 1,30 milliárd euró 1 százalékos csökkenés után. Az SAP alkalmazottainak száma 12 százalékkal nőtt egy év alatt, elérve a 74,4 ezret.

Az SAP hosszú távú tervei közt szerepel, hogy 2020-ra 8,9 milliárd euróra növeli éves üzemi nyereségét és 26-28 milliárd euróra éves bevételét.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció