Nemzetközi konferencia az elektronikus személyazonosításról Budapesten

Nemzetközi konferencia kezdődött hétfőn délelőtt Budapesten az elektronikus személyazonosításról. A találkozón 40 ország 30 előadója és mintegy 200 szakértője vesz részt. Az eID konferencia hatodik alkalommal kerül megrendezésre: tavaly Berlin, 2012-ben pedig Kuala Lumpur volt a rendezvény helyszíne.

Az Intercontinental szállóban zajló kétnapos konferencia kiemelten foglalkozik az automatizált határőrizet biztonsági kérdéseivel, az azonosítás új módszereivel az internetes szolgáltatások igénybevétele során, valamint a közösségi oldalakon, továbbá az elektronikus aláírás szerepével a közigazgatás és a közszolgáltatások hatékonyságának növelésében. A rendezvényen előadást tart többek között Gorondy-Novák Judit a Pénzjegynyomda elnök-vezérigazgatója, Hazai Lászlóné a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat vezetője, Pap Gyula a Magyar Posta IT-fejlesztési vezérigazgató-helyettese, Verőci Gábor az IdomSoft Zrt. informatikai igazgatója, továbbá az Európai Hálózati és Információbiztonsági Ügynökség (ENISA), valamint a Secure Identity Alliance (SIA) vezető-szakértői.

Az eID konferenciát hat évvel ezelőtt a svéd PrimeKey és a portugál Multicert alapította. Dalos Mihály, a hazánkat idén társszervezőként is képviselő Microsec Zrt. igazgatósági tagja szerint a világháló legnagyobb biztonsági kockázatát jelenleg a felhasználók valós beazonosíthatóságának hiánya jelenti. Az elektronikusaláírás-technológia terjedése jelentős mértékben csökkenti a pénzünkre, adatainkra, gyermekeinkre leselkedő veszélyeket, ezért nagyon fontos cél a hazai használat folyamatos bővítése. Az elektronikus aláírás iránti bizalom növelése érdekében komoly előrelépés történt 2013 novemberében, ekkor indult el ugyanis a kormányzat hitelesítési szolgáltatása. Az állam szerepvállalása jelentős lendületet adhat Magyarországon is a megoldás elterjedésének. A szakértő az eredmények terén Észtországot tekinti követendő példának, ahol a lakosság 98 százaléka rendelkezik elektronikus aláírással, így ott a hivatalos ügyintézés ma már szinte teljes mértékben az ügyfelek biztonságos azonosításával, a világhálón zajlik.

 



 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció