A kormány ötödik harctere az informatikai felhő

A globális informatikai felhőszolgáltatást most már ötödik harctérként tartja számon a kormány a szárazföldi, légi, űr és katonai harcterek mellett; ezért a magyar állam részéről kiemelt figyelmet igényel - mondta Szemerkényi Réka miniszterelnöki biztonságpolitikai főtanácsadó és kiberkoordinátor a EuroCloud Day 2014 konferenciáján.

A főtanácsadó hangsúlyozta, hogy a felhőszolgáltatási piac folyamatosan bővül: 2010-ben 37 milliárd dollár volt a piac gazdasági értéke, 2015-ben 121 milliárd dollárra számítanak az elemzők. Vitathatatlan, hogy az internetalapú digitális gazdaság a hazai fejlődés fontos tényezője lesz - mondta.

Hozzátette: a felhőszolgáltatással folyamatosan bővülő kibertérrel kapcsolatos kihívások a nemzetközi biztonságpolitika központi kérdésévé váltak, példaként említette Oroszországot és Kínát, amely országok az amerikai szolgáltatókat tiltással, vagy saját szolgáltatóik támogatásával tartják távol a számítógép-rendszerek és -hálózatok által alkotott kiberterüktől.

Szemerkényi Réka szerint Magyarországnak is számot kell vetnie azzal, hogy a globális felhőszolgáltatók óriási méretűek: az amerikai Apple vállalat piaci értéke négyszerese a magyar éves GDP-nek és 30 százalékkal több a szabad pénzállománya, mint a magyar államadósság.

Az EU-n kívüli szolgáltatók túlzott jelenléte mellett nehézségként említette, hogy a határokon átívelő internetalapú gazdaságban tisztázatlanok az adózási viszonyok, az elvárható biztonsági szint és nem alakult még ki az új valósághoz igazodó jogszabályi környezet sem.

A kormányzat feladata, hogy a piac érintettjeinek bevonásával egy olyan támogatási-, műszaki- és jogi keretrendszert alkosson, amely segíti és versenyhelyzetbe hozza a magyar felhőszolgáltatókat - mondta. A főtanácsadó továbbá úgy véli, hogy nemzetközi együttműködéssel a magyar felhőszolgáltatások kijuthatnak a globális piacra, Budapest pedig a felhő alapú szolgáltatók nemzetközi központjává válhat.

A célok megvalósításának egyik, első jele a több mint egy éve üzemelő kiberbiztonsági fórum, amely többek között az iparághoz kapcsolódó konkrét javaslatok parlament elé történő előterjesztésével foglalkozik.

Az EuroCloud Europe-ot 2009-ben alapították, amelynek alapvető feladata az olyan ismeretek, gyakorlatok és készségek fejlesztése és terjesztése, amelyek a felhőszolgáltatásra épülő termékek és szolgáltatások felhasználásával előmozdítják a szervezetek versenyképességének és eredményességének folyamatos javulását. Az elmúlt öt évben 30 ország csatlakozott az egyesülethez, ebből 21 országban, köztük Magyarországon alakult helyi szervezet. Az EuroCloud Magyarország Egyesületet hivatalosan 2011-ben jegyezték be.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció