Minden ötödik netező táblagépezik

Már hazánkban sem ritka a táblagép használat. Az eNET felmérése szerint minden ötödik internetező táblagépen böngészik. Sokan videókat, illetve tévéműsort néznek rajta. A kutatás szerint még mindig az ingyenes alkalmazásokat keresik a felhasználók.

Az eNET és a Telekom „Jelentés az internetgazdaságról” új felmérése a hazai táblagép használati szokásokat vizsgálta. Már kis hazánkban is jelentős befolyással bírnak ezek az eszközök, hiszen egyszerre egyesítik egy mobiltelefon és egy számítógép pozitív tulajdonságait.

 

A felhasználói bázist tekintve az okostelefonokhoz hasonlóan inkább a fiatalabb korosztály vesz ilyen eszközt, de a nyitottság terén is magas az arány a többi korosztály körében is. Már minden ötödik felnőtt, vagyis az internetezők 21%-a rendelkezik táblagéppel, és nagyjából 35%-ra tehető azok aránya, akik fontolgatják egy ilyen eszköz vásárlását. Mindössze a megkérdezettek 18%-a mutatkozott érdektelennek az ilyen típusú eszköz iránt.

 

Főként tehát a fiatalabb korosztály vásárol tabletet, 35%-uk 18 és 29 év közötti, 27% pedig a harmincas korosztály tagja. A táblagép tulajdonosok 62%-a aktív kereső, 10% tanuló, 9% pedig nyugdíjas. A maradék 19% pedig munkanélküli, vagy egyéb státuszú. A férfiak és a nők aránya nem mutat nagy eltérést, ám mégis az erősebbik nem körében (60%) kedveltek ezek az eszközök.

 

Nem az appok a meghatározók

 

A kutatásból kiderült, hogy a táblagép tulajdonosok nem az alkalmazásokat használják leginkább az eszközön. A nagyrészüknek 10-nél is kevesebb appja van, de sok letöltött alkalmazást nem is használnak rendszeresen. Akadnak természetesen olyanok is, akik elárasztják masinájukat mindenféle applikációval, ám ezek aránya csekély. Mindössze a megkérdezettek 7%-a tölt le 50-nél is több programot készülékére.

 

A használat gyakorisága tehát nem túl magas, a legtöbben 6-nál kevesebb (38%) vagy 6 és 10 közötti (38%) alkalmazást használnak havi szinten legalább egyszer.

 

 

 

A közösségi média appok a legkedveltebbek, ezeket a felhasználók 62%-a használja. Népszerűek még a fényképnézegető- és készítő (50%), valamint vásárlás előtti és közbeni tájékozódásra (47%) és banki információszerzésre vagy egyenleg lekérdezésére (46%) alkalmas megoldások is.

 

A nagy kijelző előnyei

 

A legtöbb táblagép tulajdonos valóban olyan dolgokra használja táblagépét, melyre egy telefon túl kicsinek bizonyul. A videónézés és az e-könyvolvasás azok a funkciók, melyek a legkedveltebbnek számítanak a userek körében.

 

Minden második tabletező szokott például filmet nézni eszközén, de a hagyományos videónézés aránya még ennél is magasabb: 72%-uk néz videótartalmakat eszközét – 40%-án weben, 32% pedig valamilyen appon keresztül.

 

Bár lehet kapni külön e-könyv olvasókat a piacon, többen erre is használják tabletjüket. Bár az arányok azt tükrözik, nem elsősorban e-könyvolvasásra veszik az emberek a masinát, de kihasználják ezt a lehetőséget. A tulajdonosok 23%-a szokott e-könyvet olvasni eszközén, és a megkérdezettek 18%-a tervezi ilyen céllal a táblagép vásárlást.

 

Egy új terület kibontakozóban

 

Még nem túl magas azok aránya, akik felvett tévéműsorokat néznének az eszközön, de megjelent ez a terület is az egyre nagyobb kijelzőméreteknek köszönhetően. A tabletezők közel egynegyede szokott élő tévéműsort nézni rajta (15%), a felhasználók egynegyede pedig a felvett tartalmakat nézi meg eszközén.

 

A hazai bázis

 

Hazánkban a legnépszerűbb operációs rendszer, ha a táblagépeket nézzük, egyértelműen az Android. Bár a platformra számos alkalmazás elérhető, nem ez a meghatározó terület a felhasználói szokások terén. Ráadásul a magyar felhasználók nem is szeretnek fizetni egy-egy applikációért, így, ha tehetik, ingyenes programokra vadásznak. A kutatásban megkérdezettek 73% egyáltalán nem adott még ki pénzt ilyesmiért, de 12% már háromnál több alkalmazásért is fizetett. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció