Átadták a MÁV új IT-helpdeskjét Budapesten

Megújult és hatékonyabban működik a MÁV Csoport – és egyúttal a vasúti közlekedés – informatikai működését támogató IT helpdesk. A korábbi hat helyett egy helyen, immáron non stop fogadják az informatikai szakemberek a hívásokat, e-maileket, azonnali megoldásokat szolgáltatva, ami által a vasúttársaság működési folyamatai is hatékonyabbá válnak.

Jelentősen megújult a MÁV – több tízezer számítógépet, perifériát használó – informatikai rendszerének háttérszolgáltatásokat nyújtó MÁV Szolgáltató Központ Zrt.  (MÁV SZK) IT ügyfélszolgálata. Mindez a forgalomirányítástól, üzembiztonságon keresztül a jegyértékesítésen át a netes menetrendi kereső működéséig, a vasúti közlekedés szinte minden területét támogatja.
A ma ünnepélyes keretek közt átadott új IT helpdesk magasan képzett informatikusai non stop fogadják és kezelik a vasúti közlekedést, üzemet és háttérszolgáltatásokat biztosító vasutas munkavállalók megkereséseit, felkészülten az azonnali informatikai problémamegoldásra.



A helpdesk avatásán Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója így fogalmazott: „Belső folyamataink javarészt a MÁV SZK által üzemeltetett, fejlesztett számítógépes rendszerek segítségével zajlanak. Ha bárhol meghibásodás, zavar keletkezik, az záros határidőn belül fennakadást okoz a munkafolyamatokban, ezért nagy a jelentősége a professzionális szintre emelt IT helpdesknek.” Hozzátette: „Január elején Szolnokon megkezdte működését a megújult MÁVDIREKT utastájékoztatási call center is, melyet vállalatcsoportunk újra maga üzemeltet, kollégáink szakmai tudására alapozva, utasainknak szakszerű, közvetlen tájékoztatást adva.”

A most létrehozott, heti 7x24 órás szolgáltatást nyújtó központi ügyfélszolgálat Budapesten, a Krisztina körút 37/a-ban kapott helyet. Itt fogadják a MÁV Csoport valamint a Rail Cargo Hungaria Zrt. több tízezer felhasználójától érkező IT hibabejelentéseket, megkereséseket, amelyek alkalmazásokhoz, hálózathoz való felhasználói hozzáférés kéréseket, valamint a vasútvállalatoknál üzemelő több mint 20 ezer PC illetve notebook, 38 ezer periféria működésével kapcsolatosak. Továbbá a MÁV SZK monitoring rendszeren keresztül 24 órás rendszerfelügyeletet biztosít a MÁV-START internetes menetrendje, az ELVIRA elérhetőségében, valamint a MÁV pályavasúti szolgáltatások (SZIR, PASS2) rendszerének üzemeltetésében. A szerverek, jegykiadó kioszkok üzemkészségét szintén monitoring rendszer figyeli, ezzel biztosítva a proaktív beavatkozás lehetőségét, mielőtt még a felhasználók hibát észlelnének. Mindemellett ide érkeznek majd a MÁV SZK által fejlesztett/üzemeltetett mintegy 110 alkalmazással kapcsolatos megkeresések is.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció