Grafikai ötletpályázatot hirdetett a MÁV

A nyertes mű fogja díszíteni a Gábor Áron emlékét idéző mozdonyt

A 200 éve született Gábor Áron ágyúöntő emlékét idézi majd a MÁV egy mozdonya idén tavasztól. A vasúttársaság – az Indóház Kiadóval közösen – pénteken indított nyílt grafikai ötletpályázatot: a nyertes képi megvalósítás fogja díszíteni az egyik TRAXX mozdonyt. Ez a díszes jármű továbbítja majd a június 6-án induló Történelmi Székely Gyorsot is.  

Nagy népszerűségnek örvendenek a MÁV évek óta forgalomban lévő, felmatricázott mozdonyai: az Aranycsapat, a Kandó, a Mátyás és a Weöres. Az Aranycsapat- és a Kandó-mozdony sikerére alapozva tavaly első ízben nyílt grafikai ötletpályázatot írt ki a vasúttársaság – az Indóház Kiadóval együttműködve – egy vontatójárművére kerülő „matrica” megtervezésére. Akkor közel 50 pályamunka érkezett, s került a győztes alkotás a Mátyás-mozdonyra, amely azóta bejárta már az egész országot, sőt, rendszeresen közlekedik Budapest és Bukarest között.

 

Szóljon a rézágyú!

 

Hasonlóan 2013-hoz, idén is a csíksomlyói búcsúra közlekedő Történelmi Székely Gyorsot viszi majd az újonnan feldíszített mozdony, amely ezúttal Gábor Áron korát, emlékét idézi. A székelyföldi ágyúöntő, a szabadságharc őrnagya 200 éve, 1814-ban született. A rá emlékező mintegy 100 négyzetméteres mozdonygrafikát most bárki megtervezheti, a MÁV, valamint a Történelmi Székely Gyors útját szervező Indóház Kiadó a nagyszabású matrica díszítés kialakításához minden érdeklődő vizuális elképzeléseit várja az ötletpályázat keretében.

 

A győztes, a Történelmi Székely Gyorsot hetedik, 2014. június 6–9-ei útján vontató Traxxot díszítő pályaművet – a neten hozzászólók, szavazók véleményét figyelembe véve – szakmai zsűri választja ki 2014. március 31-ig. A nyertes másodmagával részt vehet a különvonat négynapos útján.

 

Dani Richárd, a tavalyi Mátyás-mozdony ötletpályázat nyertese (munkáját a szavazók és a szakmai zsűri is a legjobbnak ítélte) így fogalmaz: „Nem vagyok grafikus, kizárólag a vasút iránti szeretetem miatt és barátaim unszolására indultam a tavalyi pályázaton. Sokat gondolkodtam az alapötleten, emiatt nagyon megörültem, amikor megtudtam, hogy az én tervem nyert. Miután elkészült és élőben láttam a végeredményt, napokig nem hittem el, hogy a Mátyás Traxx az ötletem alapján valósult meg. Életem egyik nagy büszkesége, és ha meglátom az ország valamely táján, a tévében, vagy az újságokban, akkor meleg szívvel gondolok vissza a készítés folyamatára, az ott megismert szakemberekre.”

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció