Internettechnológiai hatalommá szeretne válni Kína

Kína kiberhatalommá válását szeretné elérni Hszi Csin-ping államelnök, pártfőtitkár, aki vezetője lett egy az internetbiztonságot és informatizálás központilag irányító új csapatnak - derült ki a csoport első üléséről kiadott közleményből.

A médiában pénteken ismertetett dokumentum szerint Hszi első ülésükön azt hangoztatta, hogy fontos stratégiai kérdésekről van szó, amelyek nem csak az ország biztonságával vannak összefüggésben, de az emberek mindennapi életére és munkájára is kihatnak. "Erőfeszítéseket kell tenni, hogy az ország kiberhatalommá váljon" - mondta.
 

"Internetbiztonság nélkül nincs nemzetbiztonság, informatizálás nélkül nincs modernizáció" - jelentette ki az elnök, hangsúlyozva, hogy az információ áramlása egyaránt hatással van a technológiára, a finanszírozásra, a tehetségekre. Független hazai technológiai fejlesztéseket sürgetett, s úgy vélte, az információforrások mindinkább kulcsfontosságú tényezői a termelésnek és a társadalmi jólétnek, befolyásolják az ország versenyképességét.
 

A csoportot azért hozták létre, hogy a különböző ágazatokat érintő internetbiztonsággal és az informatikai fejlesztésekkel kapcsolatos feladatokat koordinálja és javaslatokat tegyen fejlesztési irányokra, a területet meghatározó politikára. Hszi úgy fogalmazott, hogy "a kibertérnek élénknek és tisztának kell lennie". Kiemelte, hogy egy "politikailag határozott, szakmailag hozzáértő és erkölcsileg tiszta" csoportot szeretne látni. Egyelőre annyit tudni, hogy két helyettese, Li Ko-csiang és Liu Jün-san, a Kínai Kommunista Párt (KKP) héttagú csúcsvezetésének tagjai lettek. A tágabb személyi összetételről nem közöltek információkat.
 

Hszi kifejtette, hogy az innovatív módszereket fel kell használni a legfontosabb értékek közvetítésére, pozitív energia gerjesztésére, miközben az online véleménynyilvánításhoz megfelelő iránymutatást is kell nyújtani.
 

Kína rendelkezik a világ legtöbb internethasználójával, miközben lemaradásban van az internettechnológiák területén - állapította meg az elnök, és sürgetőnek nevezte a biztonsági és információtechnológiai területen történő fejlesztéseket. Kínában 2013 végén 618 millió internetelőfizetőt tartottak nyilván. Ma már különösen a városi kínaiak mindennapos életének nélkülözhetetlen részévé vált a mobil eszközökről történő böngészés, a legkülönbözőbb szolgáltatások igénybe vétele, a blogolás, a közösségi kapcsolattartás. Az ország vezetésének pedig gyakorlatilag a világháló megjelenése óta gond annak kezelése, a politikailag érzékeny kérdések fórumainak felügyelete, a kényes tartalmak szűrése, az internet mozgósító szerepének korlátozása, illetve a közvélemény hatékony befolyásolása.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció