Helyi sajátosságokkal indul a LinkedIn álláskereső portál kínai változata

Kínai nyelven is elérhető a hét elejétől a LinkedIn, a munkakapcsolatok építésére specializálódott közösségi portál, a cenzúra miatt ugyanakkor annak a helyi sajátosságokhoz kell igazodnia.

A vállalat hónapok óta készült a kínai piacra való betörésre, s a jelek szerint alaposan előkészítette azt - írja a "kínai Google", a Baidu hírportálja. Jeff Weiner, a cég vezérigazgatója az elmúlt időszakban többször is járt a kelet-ázsiai országban, hogy a kínai átírásban Lingjingvan nevű portál ottani népszerűsítését személyesen is segítse. A világszerte 277 millió felhasználót jegyző LinkedIn angol nyelvű oldalán 2013 végéig mindössze 4 millió kínai regisztrált, miközben a becslések szerint az országban 140 millió potenciális felhasználó van, ez a kínai munkaerő-állomány egyötöde.
 

A vállalatnak ugyanakkor a központi cenzúra miatt számos, a világ más pontjain elérhető szolgáltatásának nyújtásáról le kellett mondania kínai nyelvű oldalának bevezetésekor. A honlapon a tagok által közzétett újságcikkeket, információkat cenzúrázni fogják, a portálon nem lesz lehetőség nagyobb számú résztvevőt egybefogó csevegőszobák kialakítására, és az egyes aktivisták regisztrációját is bizonyosan ellehetetlenítik majd.
 

A kormány által a külföldi cégek részéről való meghajlást követelő "helyi sajátosságok" miatt korábban már több nagy vállalat - például a Google, a Yahoo vagy a Facebook - is a kínai piacról való távolmaradást választotta. A cenzúrával kapcsolatban Jeff Weiner internetes blogbejegyzésében úgy fogalmazott: a LinkedIn a kifejezés szabadságát támogatja és alapvetően ellenzi a kormányzati cenzúrát. Ennek ellenére szavai szerint nem kívánják megfosztani a kínai lakosságot a portál nyújtotta előnyöktől, a cenzúrát pedig "csak akkor és abban a mértékben alkalmazzák, ahogyan arra szükség lesz".

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció