Minden negyedik elektronikai készülék megsérül

A Generali Biztosító 18-75 év közötti magyar lakosság körében végzett internetes kutatást a háztartásaikban megtalálható elektronikai eszközökről, melyekről kiderült, hogy gyakran megrongálódnak. Az okostelefonok, táblagépek vagy laptopok negyedét érte érte már valamilyen károsodás.

A Generali Biztosító 18-75 év közötti magyar lakosság körében végzett internetes kutatást a háztartásaikban megtalálható elektronikai eszközökről. A felmérésből kiderült, hogy az internetezők felének van okostelefonja, ugyanekkora az aránya a hordozható számítógépet használóknak, táblagéppel pedig a megkérdezettek 12%-a rendelkezik. Miközben okostelefonnal a húszas és a harmincas éveikben járók is rendelkeznek, a táblagép birtoklása inkább a harminc éven felüliek esetében jellemző. Laptopot vagy notebookot leginkább a huszonévesek, a felsőfokú iskolai végzettségűek és a Budapesten élők használnak.

 

A műszaki termékek, telekommunikációs eszközök, szórakoztatóelektronikai berendezések népszerűsége jó pár éve töretlen, értékesítésük, ha az utóbbi években csak kis mértékben ugyan, de növekedni tudott. 2013 második negyedévében például 14 százalékkal több ilyen készüléket vásároltak az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb növekedés a szórakoztatóelektronikai és a telekommunikációs piacon volt tapasztalható, de például a fotókészülékek értékesítése is tíz százalékkal magasabb volt. Általánosságban elmondható, hogy az év első kilenc hónapja adja a műszakicikk-forgalom 60-65 százalékát, míg az utolsó egy hónapban, azaz a karácsony előtti időszakban az éves összforgalom egynegyede is realizálódhat.

 

A legnépszerűbb karácsonyi ajándékok között évek óta szerepelnek az okostelefonok, táblagépek, televíziók és házimozi rendszerek, melyekre a gyártók és forgalmazók jellemzően 1-2 év garanciát vállalnak. A Generali kutatása szerint azonban a tulajdonosok 81 százalékával előfordult már, hogy elektronikai berendezése a garanciaidőn túl hibásodott meg. De a szerviz a garanciaidőn belül is visszautasíthatja a garanciális javítást például, ha a készülék „folyadék által sérült”, pedig az egyik leggyakoribb meghibásodási ok a Generali felmérése szerint, hogy vízbe ejtik a készüléket.

 

A biztosító kutatásából kiderül, hogy az elektronikai termékek rendkívül könnyen megrongálódnak: az okostelefonnal, táblagéppel vagy laptoppal rendelkezők negyedével előfordult már, hogy zsebben vagy táskában hordva megkarcolódott a készülékük. Szintén gyakori eset – a megkérdezettek 14%-ával előfordult már –, hogy leejtik a készüléket, így az eltörik, megreped, vagy a kijelzője törik be.

 

 

A lehetséges sérülések ellenére a felnőtt lakosság csupán elenyésző része rendelkezik valamilyen speciális kiegészítő vagyon- vagy ingóságbiztosítással, holott például a lakásbiztosítás mellé köthető Házőrző Smart kiegészítő biztosítással akár 5 évre növelhetjük a karácsonyra kapott okostelefonunk vagy szórakoztatóelektronikai berendezéseink biztosítási védelmét.

 

„A Generali Házőrző Smart kiegészítő biztosítással rendelkezőknek olyan hétköznapi esetekben is megtérítjük a javítás költségeit vagy a készülék árát, mint például, ha véletlenül mosásba kerül a zsebben felejtett készülék, vagy megkarcoljuk azt a kulcsunkkal, esetleg házikedvencünk megrágja azt” – mondta Hajas Gábor, a Generali Biztosító vagyonbiztosítási igazgatója.

 
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció