Készül az ASUS PadFone Mini [Frissítve]

December 11-én mutatkozhat be a nagyközönségnek az ASUS PadFone kistestvére, mely kiegészítője segítségével egyetlen mozdulattal héthüvelykes táblagéppé alakítható.

Mivel a tízhüvelykes táblagéppé varázsolható PadFone-t sokan nem engedhetik meg maguknak és nem is feltétlenül van rá igényük, ezért az ASUS egy mini verzióval is készül, amely alacsonyabb árral, illetve szerényebb hardveres felszereltséggel rendelkezik, illetve nem 10, hanem 7 hüvelykes táblagép kabát jár hozzá.

A kínai UDN szerint a tajvani gyártó már kiküldte a meghívókat egy december 11-én megrendezésre kerülő eseményre, amelyen hivatalosan is bemutatkozik a PadFone Mini. Az eddigi infók szerint egy Android 4.3 Jelly Bean rendszerű készüléket üdvözölhetünk majd az újdonság személyében, aminek meghajtásáról egy négymagos Snapdragon 400 processzor gondoskodik. A készülék emellett 4,3 hüvelykes, 960 x 540 pixel felbontású kijelzőt és két SIM foglalatot tudhat magáénak.

Az alacsonyabb árszegmensben ringbe szálló jövevény érkezése több kérdést vet fel, többek között házon belüli konkurenciát jelenthet. Például a hétcolos, telefonálásra is alkalmas MeMO Pad 7 HD csupán 120 euróba kerül és szinte mindent tud, amit a PadFone Mini.

UPDATE: Az @evleaks jóvoltából nyilvánosságra került egy sajtófotó az ASUS PadFone Miniről. A kiszivárgott kép alant látható.

 

 


 

[Forrás: Unwired View]

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció